Erről is az ember tehet: tönkreteszik a turisták a Balatont

HelloVidék   
  Megosztom
Erről is az ember tehet: tönkreteszik a turisták a Balatont

Július közepétől augusztus végéig akár a „megtelt” táblát is kitehetnénk a Balatonra. A tömeg ugyanakkor nemcsak a helyiek életét befolyásolja, de komoly ökológiai kockázatot jelent a vízre és a környék élővilágára is - írja a hirado.hu.

Az M1 Kék bolygó című műsorában az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója, Specziár András elmondta, hogy a turizmusnak van egy olyan közvetlen hatása, melynek következtében sok nyaraló és horgász jelenik meg a tónál. A horgászok nagyobb területterhelést okoznak bizonyos halfajok kifogásával, amit részben sikerül kompenzálni a haltelepítésekkel. A turizmus azonban rendelkezik egy olyan közvetett hatással is, melynek következtében be kell avatkozni a tó élő környezetébe.

Bár a Balaton vízminősége hosszú évek óta kiváló, tény, hogy számos olyan anyag kerül ilyenkor a tóba, amely káros a benne élő szervezetekre. Minden vegyszer, amit kiviszünk a természetbe, hatással van az élőlényekre

– mondta Pálffy Károly, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos munkatársa. Hozzáfűzte, hogy ezek az anyagok kismennyiségben vannak jelen, hatásukat nehezen lehet kimutatni. A gyógyszerszármazékok jelenléte alacsony a Balatonban, de nem mindegy, hogy hol nézzük: "egy adott mintavételi hely detektált profilja alapján kimutatható, hogy inkább a turizmus által érintett területről vagy a tisztított szennyvízről van szó, amely behozza az adott szennyezőket." Emellett a fürdőzők által közvetlen módon kerülnek bele a tóba a szennyeződések.

A lap azt írja, hogy további probléma, hogy mivel a balatoni szennyvízhálózat állandó méretezéssel működik egész évben, a turistaszezonban oly mértékben megnő az itt lévő emberek száma, hogy ez már a keletkezett szennyvíz mennyiségben is jelentkezik.

Ez nem jelent egészségügyi kockázatot ahogy az algák jelenléte sem. A vízben lévő szervetlen tápanyagok mennyisége azonban gondot jelent. Ahogy írják, ez azért fontos, mert ezek a szervetlen tápanyagok nyújtják a táplálékbázist a vízben lévő algák számára, és az algák alkotják a vízi táplálékhálózat bázisát. Ha ebből nincs jelentős mennyiség a vízben, az még nem jelent nagy problémát a vízminőség szempontból, viszont a nyári hőmérséklet és a kedvező tápanyagmennyiség mellett elkezdhetnek nagyobb mértékben szaporodni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

vízminőség

turizmus

utazás

ökológia

élővilág