Itt a happy end: ilyen hajókat kaptak a balatoni vízimentők

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a happy end: ilyen hajókat kaptak a balatoni vízimentők

A két speciális járművet közösen avatta fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, az Opus Global Nyrt. elnöke és a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. A tőzsdei társaság és annak leányvállalata 12 millió forinttal járult hozzá a hajók megvételéhez. „Amikor meghirdették a gyűjtést, tudtuk, hogy a felhívás nekünk is szól. Az üzleti világnak is van tennivalója azért, hogy a vízimentők a jövőben is azt tehessék, amire vállalkoztak.” - mondta az átadó ünnepségen az Opus Global Nyrt. elnöke, dr. Mészáros Beatrix. A vízimentők nevében Bagyó Sándor elnök megköszönte a civil és az üzleti szféra példás összefogását és elmondta, hogy a két hajó szolgálatba állítását Szent István ünnepére tervezik.

Fecskét és Kócsagot, a két új mentőhajót a Balatonfüredi Yacht Clubban tartott ünnepségen vette birtokba a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A hajók elnevezése üzenetértékű, hiszen mindkét védett madár hozzátartozik a balatoni tájhoz. A kócsag a magyar természetvédelem címermadara, a fecske pedig a szerencse egyik jelképe a magyar néphitben. Szimbolikus, hogy a flotta a Szakszolgálat alapításának 20. évében bővül a speciális járművekkel, így azok születésnapi ajándéknak is tekinthetők.

Nagyon boldog vagyok és meghatott. Ez egy nem várt születésnapi ajándék nekünk, az egyesületnek. Igyekszünk megszolgálni, ahogy tettük azt mindig, az elmúlt 20 évben is. A két új hajó nagyon nagy öröm és nagy felelősség is egyben. Egyesületünk 1999-es megalakulása óta civil szervezetként működik, ami azt jelenti, hogy normatív állami támogatás nélkül - önerőből, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek összefogásával és támogatásával, olykor egyéb állami forrásokból, például pályázatokon elnyert pénzből - tartja fenn magát és ez így is van rendjén. Mi segítjük a lakosságot, ők pedig segítenek minket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 48 óra alatt sikerült összegyűjteni egy jelentős pénzösszeget, aminek felhasználása egy jó célt és a köz érdekeit szolgálja majd. Hálával és köszönettel tartozunk mindenkinek, aki támogatott minket célunk elérésében

- mondta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, aki több, mint 30 éve foglalkozik vízimentéssel. Bagyó Sándor alapító tagja volt Magyarország első civil vízimentő egyesületének, a Szakszolgálat szakmai irányításáért pedig kezdettől fogva ő felel.

A két mentőhajó megvásárlására a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata július 16-án hirdette meg a közadakozást. A pénz 48 óra alatt összegyűlt, az előzetes bejelentéshez képest végül 5,3 millió forintot tett ki a lakossági adomány, a jelentős turisztikai érdekeltségekkel rendelkező Opus Global Nyrt. és leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. pedig 12 millió forinttal járul hozzá a vételárhoz. A lakossági adakozásokból fennmaradó 1,3 millió forintból a hajók rendszerbe állításának és üzembe helyezésének költségeit (honosítás, vizsgáztatás, kiegészítő felszerelések megvásárlása) fedezik majd.

Amikor a Magyarországi Vízimentők Szakszolgálata meghirdette a gyűjtést, tudtuk, hogy a felhívás nekünk is szól. Nekünk is van tennivalónk azért, hogy a vízimentők a jövőben is azt tehessék, amire vállalkoztak. Felelősen gondolkodó tőkepiaci szereplőként és turisztikai szolgáltatóként nem volt kérdés, hogy kipótoljuk a hiányzó összeget. Hiszen az ilyen példaértékű kezdeményezések felkarolása az üzleti világ felelőssége

– hangsúlyozta az átadó ünnepségen az Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke, dr. Mészáros Beatrix. A Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója, Hülvely István a szállodalánc vendégeinek nevében is háláját fejezte ki a Szakszolgálat áldozatos, professzionális munkájáért.

A vízimentőknek köszönhetően a hozzánk betérő vendégek a vízen és a vízparton egyaránt biztonságban érezhetik magukat. Az ő felelősségvállalásuk is hozzájárul ahhoz, hogy vendégeink elégedetten térnek vissza hozzánk

– mondta Magyarország piacvezető szállodaláncának irányítója. Fecskét és Kócsagot kifejezetten mentési célokra alakították ki. A 200 lóerős motorral felszerelt, 7 méter hosszú hajók könnyen irányíthatók, és bármilyen időjárási körülmények között bevethetők. Tágas fedélzetüknek köszönhetően 6-8 személy kimentésére is alkalmasak. A 2 hajó tökéletesen illik a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sürgősségi betegellátó- és mentő flottájába. Megvételüket a Red Bull Air Race megszűnése tette lehetővé, a vízi járműveket korábban a műrepülő-sorozat egyik alvállalkozója üzemeltette.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

összefogás

balaton

turizmus

jármű

vízi jármű

vízimentő