Rekordot döntött a kisvasút: ide minden családnak érdemes ellátogatnia!

HelloVidék   
  Megosztom
Rekordot döntött a kisvasút: ide minden családnak érdemes ellátogatnia!

Körülbelül még egy hónapig szünetel a pályafelújítás a balatonfenyvesi kisvasúton, addig naponta akár 14 járattal utazhatnak a kirándulók a nagybereki tájakat bejáró vonalon. Idén nyáron rekordszámú utas váltott jegyet a kisvonatokra, júliusban 24 ezren keltek útra a hangulatos szerelvényekkel. A teljes forgalomszüneteléssel járó pályafelújítás szeptember 9-től folytatódik Balatonfenyves és Somogyszentpál között, de előtte 7-én még a kisvasúti nappal és színes programokkal zárják a szezont.

A kisvasúton júniusban indult újra a forgalom, miután március elejétől felújítási munkálatokat végeztek. Megszépült környezettel várja az utasokat a balatonfenyvesi végállomás, a nyílt vonalon 1,5 kilométeren építettek át a vasúti pályát – olvasható a MÁV-START közleményében.

A nyári menetrend végéig minden nap 7 vonatpár indul, míg augusztus 26-tól hétköznaponként naponta ötször, hétvégente pedig hétszer fordulnak a kisvonatok. A szerelvények a 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg. 2019 nyarán rekord forgalommal dicsekedhet a kisvasút, ugyanis júliusban már 24 ezer ember utazott a járatokon, ami 12 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

A nagy érdeklődés miatt rendszeresen háromkocsis szerelvényeket indítanak, a nyári kilátókocsikban való utazás felejthetetlen élményt nyújt mindenkinek. Minden vonatban található kerékpárszállító kocsi, melyben a babakocsikat is kényelmesen el lehet helyezni.

A pályafelújítás ősszel folytatódik; szeptember 9-től november 30-ig ismét lezárják a vonalat, ekkor Balatonfenyvesről pótlóbuszok közlekednek majd Somogyszentpál és Pálmajor felé is. A szezon zárásaként szeptember 7-én, szombaton tartják a kisvasúti napot, melyre színes programokkal várják az érdeklődőket.

Az eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon ma már a személyszállítás a fő tevékenység: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza közel másfél órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Idén nyáron az utasszámot az is növeli, hogy minden csütörtökön és vasárnap az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el.

A kisvasút végállomása a dél-balatoni vasútvonal Balatonfenyves állomásán található. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.

Címlapi kép és fotó: MÁV.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kisvasút

vonat

máv

balatonfenyves