Hatalmas fejlesztés Kaposváron: átadták a autóbuszok új telephelyét

MTI   
  Megosztom
Hatalmas fejlesztés Kaposváron: átadták a autóbuszok új telephelyét

Kaposváron átadták a helyi járatú autóbuszok mintegy 5,6 milliárd forintból épült új telephelyét.

A Cseri úton, korábban egy hulladékgazdálkodási vállalat által használt területen megvalósult fejlesztéssel 30 év után végleges helye lett a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító autóbuszflottának, a járművek szervizelését pedig bérmunka helyett maga a Kaposvári Közlekedési Zrt. végezheti el.

A telephely otthont ad a cég központjának, lehetőséget nyújt - a cukorgyári melléktermékből előállított gázzal üzemelő buszok tárolása, szervizelése mellett - a járművek műszaki vizsgáztatására, mosására, tankolására is. A város ezzel jelentős összeget takaríthat meg, lévén, hogy eddig mindezt külső cégekkel végeztette el.

A projektnek köszönhetően világszínvonalú létesítményt sikerült létrehozni, amely Európa egyik legkorszerűbb, naponta mintegy 33 ezer ember által használt buszflottáját szolgálja ki, és - a járművekhez hasonlóan - energiahatékony, zöld, valamint megtermeli a működéséhez szükséges villamos energiát, mondta el Szita Károly, a város polgármestere.

Az autóbuszbázis helyének kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a Cseri városrész megújuljon, új funkciókat kapjon. Ennek jegyében készült el a környéken a Készenléti Rendőrség körletépülete és építettek orvosi rendelőt, újítottak fel önkormányzati bérlakásokat. A tervek között kutyafuttató és játszótér kialakítása is szerepel.

A telephelyprojekt a város néhai polgármesteréről elnevezett, a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló, mintegy 190 milliárd forintos Németh István-program része, amelynek célja, hogy a kaposváriak jobban élhessenek.

A közelmúltban birtokba vehették a Kaposvár Arénát, az új versenyuszodát, és rohamléptekkel zajlanak további beruházások: a 67-es gyorsforgalmi út, a Csiky Gergely Színház, az okospark, a közlekedési központ is, mondta a polgármester.

Fotó: MTI/Varga György

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kaposvár

autóbusz

állomás

fejlesztés