Több ezren hajóztak idén a Balatonon: jó szezont zárt a magyar hajózás

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Több ezren hajóztak idén a Balatonon: jó szezont zárt a magyar hajózás

Véget ért a tíz nappal meghosszabbított balatoni hajózási főszezon is, így a 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel megerősített Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) közre is adta az elmúlt két hónap gyorsmérlegét. Személyhajókon 660 ezren, kompokon egymillióan utaztak - írja a Magyar Nemzet.

Ahogy a lap írja, a flotta 21 személyhajója és négy kompja szállította az utasokat a Balaton parti települések között az 58 napos vízi közlekedési csúcsidőben. A séta- és programhajókat több mint 150 ezren vették igénybe. A személyhajózás tekintetében augusztus 15. volt a legforgalmasabb napja, ezen a napon 14,5 ezren vásároltak jegyet balatoni hajókra.

Az adatok szerint a gyermekes családoknak kedvező Mastercard varázshajókat 7,5 ezren használták a főszezonban. Ugyanakkor az augusztus 19–20-i ünnepi tűzijátékokat majdnem kétezren nézték meg a tó közepéről. Erős forgalma volt a szántódi és a tihanyi rév között ingázó kompoknak is, főszezonban több mint egymillió utast, 335 ezer járművet és 73 ezer kerékpárt vettek a fedélzetükre.

Ugyan a 2019-es hajózási idény október 23-án végetér, de még előtte a társaság indít egy flottát az október 20-án látogatható szigligeti süllő-, majd a november 17–18-án sorra kerülő tihanyi gardafesztiválra. Külön felhívták a figelmet arra is, hogy azok, akik a tó déli és északi partja között gépjárművel vagy kerékpárral közlekednek, azok november 3-ig továbbra is használhatják a kompot, ami 40 percenként közlekedik. Fontos tudni, hogy az első járat Szántódról 6 óra 40-kor, az utolsó 20 óra 20-kor fut ki a tihanyi révből.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bahart

hajózás

hajó

komp

utazás

balaton

balatoni hajózás