Időutazás: fantasztikus képek az egykori balatoni kikötők világáról

HelloVidék   
  Megosztom
Időutazás: fantasztikus képek az egykori balatoni kikötők világáról

A megújuló Közlekedési Múzeum páratlan balatoni képanyagot digitalizált a nyár végére. A fotókon főleg a két világháború közötti kikötőépítések, parti munkák és a balatoni, balatonparti közlekedésben dolgozók társadalmi helyzetét érzékeltető életképek elevenednek meg. A Múzeum szakemberei a Balatoni Hajózási Zrt.-vel kötött együttműködésnek köszönhetőn dolgozzák fel a BAHART páratlan archívumát. Ennek első lépéseként egy unikális fényképanyag vált most elérhetővé és kutathatóvá - olvasható a BAHART közleményében.

A BAHART fényképarchívumának feldolgozása révén egy olyan, eddig kevesek számára elérhető anyagot sikerült most közkinccsé tenni, amely nem csupán a kutatók számára lehet érdekes. A sosem publikált fotók főleg a két háború közötti Balatonról adnak újfajta képet. A Közlekedési Múzeum kiemelt feladatának tartja, hogy a hazai vállaltokkal való együttműködés keretében is segítse a közlekedés- és ipartörténet emlékeinek megőrzését és annak XXI. századi elvárásoknak megfelelő közzétételét is. Egy ilyen sikeres munkáról számolhatunk most be, miközben az értékes archívum feldolgozása tovább folytatódik.

- mondta el a projekt kapcsán Vitézy Dávid főigazgató.

A BAHART Zrt. és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2019-ben kötött együttműködést a BAHART Siófokon őrzött archív anyagainak átadásáról és az abban szereplő fényképnegatívok digitalizálásáról, katalogizálásáról és kutathatóvá tételéről. A Múzeumba került, összesen kilenc doboznyi archívumi anyag legnagyobb része fénykép, azon belül is elsősorban fekete-fehér (üveg) fényképnegatív, kis részben diapozitív. Ezek döntően ezüst-nitrát üvegnegatívok, szerencsére kevés sérülés, karcolás érte őket. Az év elején átadott, tekintélyes és korábban sosem publikált fotóanyagot a múzeum digitalizálási műhelye, muzeológusai, archívumi szakemberei több hónap alatt, aprólékos munkával dolgozták fel.

A fényképanyag döntő többségben 1930 és 1940 között a Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségénél keletkezett. Emellett, kisebb részben a MAHART-os és BAHART-os időkben született tételek is szerepelnek a gyűjteményben. A korai képek szerzője valószínűleg Kaáli Nagy Dezső kultúrmérnök, aki a Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségének alapítója és 1934-ig vezetője is volt. A fotók jelentős része mérnöki-technikai jellegű: kikötő-, partépítés és javítási munkák, partfeltöltés, jégkárok dokumentálása szerepel a felvételeken, de e mellett a képek átadják a Balaton XIX. század végi, XX. század eleji hangulatát is. A most tudományosan is feldolgozott és kutathatóvá tett anyag nemcsak mérnöki szempontból értékes, fontos műszaki kultúra és ipari örökség megőrzése szempontjából is, de ezen kívül minden, a múlt iránt érdeklődő számára érdekes lehet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

fotó

fotók

fotózás

közlekedési múzeum

bahart

archívum