Újabb magyar város lett zöld: töltőállomások épültek Szolnokon!

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb magyar város lett zöld: töltőállomások épültek Szolnokon!

Az E.ON négy új elektromos töltőállomást nyitott meg Szolnokon, ebből kettőt a helyi önkormányzattal együttműködésben, egyet a Coop áruházzal, egyet pedig az ALDI-val közösen valósítottak meg. Az energiacég az állomások telepítésével az elektromos autózásra ösztönzi a város lakóit.

Négy helyszínen is elérhetőek az E.ON által telepített új gyors- és villámtöltők a városban. A Krúdy Gyula úti Coop áruháznál és a Tiszaligeti sétányon új gyorstöltőket helyeztek ki, a Tófenék utcában pedig egy korszerűbb villámtöltőre cserélték a régebbit, utóbbi kettőt az önkormányzattal együttműködésben helyezték ki. A negyedik, az ALDI-val közösen kialakított villámtöltő-állomás, mely az áruházlánc Felső Szandai réti üzleténél található. Mindegyik helyszínen egyszerre két autó töltésére van lehetőség – olvasható az E.ON közleményében.

Célunk, hogy Szolnokon is egyre több elektromos autót lássunk, ehhez viszont fontos, hogy a töltésükhöz is meglegyen a megfelelő infrastruktúra. Az E.ON-nal történt együttműködés ebben segíti a városunkat és lakóit.

- mondta el Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere.

Meggyőződésünk, hogy úgy tehetjük vonzóbbá az alternatív üzemanyagok használatát, ha biztosítjuk, hogy ahhoz minél többen, minél könnyebben és egyszerűbben hozzáférjenek. Bízom abban, hogy a ma átadott e-töltőkkel is egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy néhány éven belül már ne legyen szempont az autóválasztásnál a töltőpontok elérhetősége.

– mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja.

A szolnoki töltők helyszínei és típusai:

  • Szolnok, Krúdy Gyula út (Coop áruház) - Garo AC oszlop
  • Szolnok, Tófenék u. - Circontrol Raption 50 Series DC 25kW
  • Szolnok, Tiszaligeti sétány - Circontrol AC 22kW
  • Szolnok, Felső-Szandai rét 9. (ALDI áruház) - Circontrol Raption 50 Series DC 25kW

Idén országszerte már 32 új töltőállomást létesített az energiavállalat. A Felső-Szandai réten üzembe helyezett DC töltőt azon országos együttműködés részeként helyezték ki, amelynek révén 80 településen 123 ALDI áruháznál összesen 360 töltőpont létesül az E.ON által.

Fotó: E.ON

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

e.on

töltőállomás

e-autó

közlekedés

környezetvédelem