Megvan a győztes: a kaposvári Szabadságfa lett az Év Fája

HelloVidék   
  Megosztom
Megvan a győztes: a kaposvári Szabadságfa lett az Év Fája

A július óta tartó online szavazás végén kevesebb mint 300 szavazattal előzte meg a második helyen állót a kaposváriak kocsányos tölgye az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez meg az Ökotárs Alapítvány. Az Év Fája címet idén izgalmas küzdelem után a kaposvári Szabadságfa nyerte el, 4431 szavazattal. A Hős Fa címet a Szentkúti Öregharcos-Vasvár, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a zilizi Ezeréves tölgyfa kapta.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van. Idén 57 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választotta ki a 14 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 1. és október 1. között.

Az Év Fája, a Hős Fa és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa mellett idén is minden döntőbe jutott fa oklevelet kapott a díjkiosztón. A fákra összesen 13158 szavazat érkezett az online szavazás keretében.

A nyertes kocsányos tölgy a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll, a helyiek Szabadságfa néven ismerik. A fát 1929. április 18-án, épp 90 évvel ezelőtt ültették az 1927-ben átadott iskolaépület udvarán. A csemete a kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra, s az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették.

Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a „nagy tölgyfa”, hisz az iskolai ünnepségek, évnyitók, évzárók helyszíne az udvar, ahol a fa áll. Időről időre az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő oklevelekre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, valamint az ősz elején elindított adjukössze kampányon befolyt összeget kapja meg, amit egy közösségi faültetésre költhet. A Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a döntősök többek közt madárodúkat és etetőket is kaptak ajándékba.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben, szavazat számokkal:

  1. A kaposvári Szabadságfa - 4431 szavazat
  2. A dunakiliti Millenniumi tölgy - 4159 szavazat
  3. Széchényiek körtefája - 1483 szavazat
  4. Gerlai nagy platán - 893 szavazat
  5. Hárskapocs – Szentendre, Alsó-Izbég - 555 szavazat
  6. Szentkúti Öregharcos – Vasvár - 353 szavazat
  7. Ziliz legendája az Ezeréves Tölgy - 296 szavazat
  8. Fekete Nyár Ácsteszér büszkesége - 291 szavazat
  9. A győrszemerei Tündér-tölgy - 247 szavazat
  10. 10. Juharfás út – A múlt és a jelen találkozása - 239 szavazat
  11. Imrehegyi terebélyes eper - 74 szavazat
  12. Nap utca tölgyfája - 68 szavazat
  13. Jákó szeretettől gyógyuló Platánja - 35 szavazat
  14. Nagy Nyárfa - 34 szavazat

A 2019-es magyarországi győztes kaposvári tölgyfa a 2020 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, négyszer pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly a pécsi Havi hegyi mandulafa nyerte el az Európai Év Fája címet!

(Kiemelt kép: Kaposvári Szabadságfa)

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fa

év fája

európai év fája

környezetvédelem

ökotárs alapítvány

kaposvár

szabadságfa