Hatalmas fejlesztés: új kerékpárút épült Tatabánya és Oroszlány között

MTI   
  Megosztom
Hatalmas fejlesztés: új kerékpárút épült Tatabánya és Oroszlány között

Átadták pénteken azt az 1,2 milliárd forintos beruházással megépült 13 kilométeres kerékpárutat, amely Kecskéden és Környén át összeköti Oroszlányt és Tatabányát, valamint lehetőséget teremt a majki kamalduli kolostor elérésére is.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos köszöntőjében kiemelte, hogy a Giro d'Italia három magyar szakaszának köszönhetően 2020-ban kiemelt figyelmet kap a kerékpározás. A hazai szakaszokon naponta 100-150 ezer nézőre lehet számítani és több tízmillióra tehető a versenyt televízión figyelemmel kísérők száma.

A kormánybiztos hozzátette: a nemzetközi verseny előtt, áprilisban az általános iskolák negyedik - és talán ötödik - osztályos tanulóinak közlekedési vizsgát szerveznek, amelyen diplomát kaphatnak arról, hogy ismerik a közlekedési táblákat, elsajátították a biztonságos közlekedés alapjait.

Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere elmondta, a most átadott út négy település és a megyei önkormányzat közös munkájának eredménye. Az útvonallal a térség bekapcsolódhat az európai kerékpáros vérkeringésbe, hiszen a vonalvezetés Tatabánya után Tata és Dunaalmás érintésével közvetlen összeköttetést teremt az Eurovelo 6 nemzetközi hálózattal.

A kerékpárút érinti a Mária-út nyomvonalát és a Sacra Velo projekt nyomvonalának részeként kerékpáros megközelítést biztosít az Oroszlányi Bányászati Múzeumnak, melyet félmilliárd forint ráfordításával újítanak fel. Egy szilárd burkolattal el nem látott szakasz pedig leágazik a kamalduli remeteség majki műemlékegyüttese felé, ahol 1,6 milliárd forintos fejlesztés folyik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kerékpárút

bicikliút

utazás

közlekedés

kerékpár

bringa

bicikli