Kiadták a figyelmeztetést: így rohanja le 2 nap alatt Tél tábornok Magyarországot
A napsütést erős felhőréteg váltja december első napján, majd megérkezik a csapadék is: az OMSZ jelentése szerint holnap kora estétől egyre több helyen lehet havas esőre, havazásra is számítani az országban. A vegyes halmazállapotú csapadék még nem minden, bőven repkednek majd a mínuszok is. A HelloVidék mutatja, mire számíthatsz a következő 2 napban.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint éjszaka még derült vagy gyengén felhős lesz az ég, főként a Fertő-tó térségében pára-, ködfoltok képződhetnek. Vasárnap viszont a napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek.
Vasárnap napközben csapadék nem valószínű, azonban kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél délutánig többfelé lesz erős, majd estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Vasárnap a déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)