Zavartalanul látogatható: megújult Fülek vára és környezete

Megújították a szlovákiai Fülek vára környezetét, többek között új parkolót és sétálóövezetet építettek ki, a jövő évben pedig a vár területén található kultúrtörténeti emlékek felújítására összpontosítanak - tájékoztatta a felvidéki város önkormányzata az MTI-t.
Az önkormányzat beruházásában nyártól befejezték a Bástya utca aszfaltozását, a Várfelső utca kikövezését, helyére került a vármúzeum művészi kivitelezésű kapuja, megépült az autóbuszok és személyautók parkolója, kiépült a sétálóövezet és a vizesblokk
- írták a közleményben, amiben azt is kifejtették, hogy ha kedvező lesz az időjárás, az év végéig még zsindelytető kerül a váralján fellelhető városi erődítmény kis bástyájára és a borházra is.
A munkák tavasszal folytatódnak majd a váralján: bazaltkővel rakják ki a várba vezető utat, tetőt kap az ágyútorony, és kicserélik a Bebek-torony tetőfedését. A vármúzeum munkatársai különleges helyiségeket alakítanak ki az alsóvárban található úgynevezett borházban. A házikóban a mesterségek házát hozzák létre, kiállítást rendeznek be a régió korabeli mesterségeiről. Az épülethez pergolát - nyitott lugast - építettek, amely workshopoknak és diákok kreatív tanóráinak ad helyet.
Lesz a házban kemence és korabeli kézi malom, a tanulók így maguk őrölhetik meg a gabonát, és süthetnek belőle kenyeret a hagyományos receptek alapján. Nem fog hiányozni a kerámiaégető kemence sem, hogy őskori kerámiák másolatait égethessenek benne, emlékeztetve arra, hogy a várhegy már akkor is lakott volt. Mindezek mellett pénzverő gép is várja majd a látogatókat.
Régészeti parkot is kiépítenek, amelyben információs táblákon mutatják be a vár archeológiai kutatásainak eredményeit. A vár és környezetének megújítási munkái 2020 júniusában fejeződnek be
- közölte Fülek önkormányzata.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)