Bemutatkozott a MÁV új szerelvénye: fotókon felújított Talent motorvonat

HelloVidék   
  Megosztom
Bemutatkozott a MÁV új szerelvénye: fotókon felújított Talent motorvonat

Bemutatkozott az első olyan felújított Talent motorvonat, amely megkapta a MÁV-START kék-sárga-fehér járműarculatát. A jelentős karbantartásnak köszönhetően a korábbinál megbízhatóbb lesz mind a tíz szerelvény. A vonat már forgalomba állt Győr és Bécs között - írja a Kisalföld.

Ahogy a portál írja, a MÁV-START által üzemeltetett tíz Bombardier Talent motorvonat szervizelése és annak hosszú távú megoldása a vasúttársaság számára kiemelten fontos. Éppen ezért első körben, idén áprilisban a MÁV-START, a MÁV Vagon és az ÖBB két évre szóló szerződést kötött, hogy a Győr és Bécs közötti eurégiós közlekedésben használt Talentek nagyjavítása, konstrukciós hibáinak megszűntetése, valamint gazdaságos és hatékony fenntartása mielőbb rendeződjön.


A Győr–Hegyeshalom (1-es) vasútvonalon forgalomba állt az első felújított, a MÁV-START, a MÁV Vagon idén októberben és az ÖBB szakemberei munkájának köszönhetően nagyszervizen átesett Talent típusú villamos motorvonat. A javítás és felújítás kiterjedt többek között a forgóvázra, a fékrendszerre, a mozdonyvezetői fülkére és az utastérre egyaránt. Ez utóbbiban a tolóajtók, a lépcsők, a klímaberendezések, az ülések és a WC-k újultak meg

- olvasható a Kisalföld beszámolójában.

A 10 Talent motorvonat felújításának köszönhetően, az új külső dizájn mellett az utazási komfort és a járműstabilitás is jelentősen javulni fog. Az első kettőt követően a harmadik felújított Talent, már a jövő év elején forgalomba állhat. Mint mondta, 2020 végére fejeződhet be a flotta megújítása, utána már a jelenleginél megbízhatóbban, akár 80-90 százalékos üzemkészséggel közlekedhetnek. Hozzátette, a járművek 4 Bécsbe közlekedő Flirtet válthatnak ki, amik a budapesti elővárosi vonalakra kerülhetnek. A vezérigazgató kitért rá, hogy 2022 végére az új KISS-eknek köszönhetően, az eddig Flirtekkel együtt, a főváros teljes elővárosában modern motorvonatokkal lehet majd utazni

- mondta Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója a székesfehérvári eseményen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

utazás

vonat

talent

máv-start

máv

győr

bécs