Új autópálya épül Magyarországon: már elkezdték kisajátítani a földeket

Steiner Petra   
  Megosztom
Új autópálya épül Magyarországon: már elkezdték kisajátítani a földeket

2019 a nagy infrastruktúra-fejlesztések éve volt, számos rendkívül balesetveszélyes szakasz felújításába, hiánypótló gyorsforgalmi utak megépítésébe és vasúti vonalak korszerűsítésébe kezdtek, amelyek jelentősen megkönnyítik a magyarországi autósok és vonattal közlekedők életét. Összeszedtük az év legjelentősebb fejlesztéseit, valamint azokat a folyamatban lévő projekteket, amelyek várhatóan a következő évektől teszik gyorsabbá és biztonságosabbá a közlekedést.

Az összes idei beruházás közül egyértelműen kiemelkedik az M44-es Tiszakürt és Kondoros közötti teljesen új szakasz, amelynek fontos elemét képezi a mintegy 450 méter hosszú új Körös híd. A Kondoros és Békéscsaba közötti rész hatvan százalékos készültségnél tart, valamint ezzel párhuzamosan a Tiszakürt-Lakitelek közötti etap építése is folyamatban van. A még két építés alatt álló ütem átadását követően az M44-es 62 kilométer hosszú gyorsforgalmi útszakasznak köszönhetően 25 perccel lerövidülhet a Budapest és Békéscsaba közötti közlekedés, amilyen nagyságú gyorsforgalmi út megépítésére 2002 óta nem volt példa Magyarországon.

Szintén az ország keleti felében vehették birtokba az autósok a 338. számú főút Nyíregyháza nyugati elkerülőjét, amely tehermentesítette a megyeszékhelyet az eddigi nemzetközi kamion- és teherforgalomtól. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei megyeszékhely megközelítését segítő fejlesztés, az M4-es gyorsforgalmi út egy újabb három kilométeres része és egy közlekedési csomópont készült el Albertirsától Abonyig. Bár az idén átadott útpálya csekély részét képezi a teljes fejlesztésnek, mégis nagy hatással lesz a környéken élők mindennapjaira, mert ezáltal a 4-es számú főút, amely Magyarország leghosszabb és legbalesetveszélyesebb közútja, jelentős kamionforgalommal terhelve, megkerülhetővé válik az M4-es használatával.

Az ország északi megyéjében, Nógrádban is örülhetnek az autósok, szeptemberben adták át a 21-es főút két új szakaszát, amivel az M3-as autópálya és Salgótarján között már végig kétszer két sávon lehet közlekedni. A Pest megyeiek legnagyobb örömére átadták a forgalomnak az M2-es gyorsforgalmi út Budapest és Vác közötti szakaszának 2x2 sávos pályáját közel 20 kilométeres szakaszon, amely így tehermentesíti a környező településeket (Dunakeszi, Göd, Sződliget, Csörög, Sződ, Vác, Fót) az áthaladó forgalomtól, és biztonságosabbá teszi a térségben élő mintegy 250 ezer ember közlekedését.

Jelenleg is zajlanak a felújítások az M1-es autópálya Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalakon, összesen 71 kilométernyi szakaszt újítanak fel Tatabánya és Budapest között, amely munkálatok a tervek szerint egészen 2020 végéig elhúzódnak, de a kátyútenger jelző 2019-ben is sokat kopott a munkálatoknak köszönhetően. Idén ősszel átadták az M7-es autópálya egy új csomópontját, amellyel közvetlenül elérhetővé vált a Balatonakarattyát és Balatonkenesét megkerülő 710-es főút, így várhatóan a főszezonban a Balaton északi partjára igyekvők miatt eddig kialakult több kilométeres forgalmi torlódások problémája enyhülhet.

A 67-es főút Kaposvárt és Látrányt elkerülő utak közötti szakaszának jelentős részét már birtokba vehették az autósok, amely javítja a Balaton és Kaposvár közötti közúti kapcsolatokat, illetve tehermentesíti a környező településeket - számoltunk be róla pár hete. A még hátralévő több mint 13 kilométernyi szakasz Kaposfüred és Látrány térségében viszont csak 2021-re valósulhat meg a tervek szerint. Jól haladnak a munkálatok az M70-es autóút 2x2 sávossá bővítésénél, amely gyorsforgalmi egészen a szlovén határig fut, javítva ezzel a két kelet-európai ország közötti autóforgalmat. A beruházás keretében 9 új hidat építettek és 5 eddig használtat újítottak fel, amely fejlesztést várhatóan még idén decemberben igénybe vehetnek a nyugati határszakaszon autózók.

Jelentős fejlesztések a vonatközlekedésben

Nemcsak a sztrádán és közúton közlekedők élete vált könnyebbé a 2019-es évvel, több vasúti szakaszon is korszerűsítették a már meglévő pályákat és fejlesztették a tömegközlekedés eszközrendszereit. Borsod megyében júliustól élvezheti az utazóközönség a Mezőzombor-Sárospatak-Sátoraljaújhely közötti felújított, villamosított szakaszt, amely beruházás nyomán a jövőben várhatóan a Sátoraljaújhely és Budapest közötti menetidő akár egy órával lerövidülhet, amennyiben a teljes, fővárost és zempléni megyeszékhelyet érintő fejlesztés a végéhez ér.

Tovább folytak idén is a munkálatok a Kelenföld-Pusztaszabolcs vasútvonalon, ahol idén került feloldásra az utazóközönség életét 15 hónapig megnehezítő teljes vágányzár Százhalombattától északra. A beruházás befejeztével várhatóan csökkenni fog a nyugat-dunántúli vonatok menetideje, így a baranyai megyeszékhely és Budapest közti „távolság” is lecsökken a 2020-as év végére. Szintén folynak a munkálatok a Budapest-Hatvan vasúti szakaszon, ahol a 80-as vonalon idén egy 27 kilométeres kétvágányú, felújított részt adtak át, amely Gödöllőt és Hatvant köti össze; a felújítások azonban az előbbi vonalszakaszhoz hasonlóan egészen 2020 végéig elhúzódnak.

Várva várt fejlesztések a jövőben

Várhatóan a következő év közepén adhatják át az Észak- és Dél-Komáromot összekötő új Duna hidat, amelynek idén decemberben emelték be az utolsó pályaelemét. A magyar-szlovák határ által kettészelt településen készülő új beruházás nemcsak a már meglévő híd forgalmát fogja csökkenteni, de ezáltal jelentős teherforgalmi útvonal is létesül a két ország között. Az egyik legnagyobb beruházás az M85-ösön, Csorna II. - Sopron-kelet - Fertőrákos csomópont között épülő új vonal építése is folyamatban van, ennek egy kis, 5 kilométeres szakasza várhatóan még idén elkészül Nagylózs és Sopron-kelet között, de a beruházás egészen 2024-ig eltart az előzetes tervek szerint. A megvalósítás négy szakaszon párhuzamosan zajlik, a beruházás végső célja pedig, hogy Sopront bekösse a gyorsforgalmi érhálózatba, tehermentesítse a város nyugati részét, valamint biztosítsa a közeli osztrák határszakasz jobb elérhetőségét.

Több jelentős forgalmú útszakasz négysávosítása is elkezdődött: már az idén megkezdték a Debrecen és Hajdúsámson közötti vonal kiépítését, ebből idén a hajdúsámsoni elkerülőt adták át, emellett pedig 2020 első negyedévében a 83-as főút Győr-Pápa szakaszának is nekiláthatnak. A nyugati országrészben az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakaszának 2x2 sávosítása is elkezdődött, ennek átadására a kivitelezők szerint 2020 harmadik negyedévében lehet számítani, amennyiben a romániai oldalon is kész lesz a sztráda folytatása. Szintén készülőben az M30-as 2x2 sávos autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasza, várhatóan a beruházást 2022-től vehetik majd igénybe az autósok, amelynek részeként a Tornyosnémeti és a szlovák határtól Kassa felé vezető R4-es autópálya közötti szakasza már 2018 januárjától használatban van.

2019-ben is folytatódtak az M25-tel Egert a gyorsforgalmi érverésbe bekapcsoló beruházás kivitelezési munkálatai. A projekt részét képező 3-as főút korrekciós szakaszát az idén ősszel átadták át, az utolsó, déli ütem befejezése pedig a tervek szerint 2020 nyarán várható, onnantól kezdve pedig már a Heves megyeik közlekedése is jelentősen javulhat. Idén is folytatódott Somogy és Zala megyék összeköttetését javító M76-es autóút építése, ám a projekt jelenleg még csak gyerekcipőben jár.

Elkezdődött a területek felvásárlása az M6 autópálya Bólytól a horvát határig (Ivándárda) vezető nyomvonalán, valamint az előzetes régészeti feltárás is megkezdődött a szakaszon - írtuk még augusztusban. Az országos viszonylatban is nagy jelentőségű sztrádaszakasz kivitelezése a kormányhatározat értelmében 2020. március 31-én kezdődik.

Az autópályával kapcsolatban 2016-ban környezeti hatástanulmány készült. A projekt környezetvédelmi és építési engedélyt kapott. A kiviteli tervek az engedélyek előírásainak megfelelően készültek. A tervezett autópálya hatásterületén a zajterhelés szintje az előírt határérték alatt marad, a lippói szerb temetőnél védelmet biztosító többszintes növénytelepítés valósul meg az út és a temető között. A hatástanulmány és a tervek eredményeképpen természetvédelmi terület nem válik érintetté. Öt helyen épül vadátjáró, a vízi élőhelyek védelme érdekében az autópályáról levezetésre kerülő csapadékvizek tisztítására négy helyen tisztító műtárgy kerül beépítésre. A teljes autópályaszakaszon vadvédelmi kerítés létesül

– tájékoztatta szerkesztőségünket Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szóvivője.

Az M7-es autópálya holládi lehajtójától 5,6 kilométernyi hosszú szakasz, amely magába foglalja egy, a Zala folyót átívelő híd megépítését is, várhatóan 2020 nyarára készül el, de a projekt fennmaradó részei egészen 2022-ig vagy akár tovább is eltarthatnak. A magyar halálútként is emlegetett M15-ös felújítása jövő tavasszal fejeződhet be, amelynek során az M1-es autópálya és a rajkai határátkelő közötti szakaszt négysávossá bővítik, valamint hét műtárgyat is megépítenek, köztük a MÁV Hegyeshalom-Budapest és a GYESEV Rajka-Hegyeshalom vasútvonal feletti felüljárókat, valamint egy, a Lajta folyó felett átívelő hidat.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

útfejlesztés

autópálya

autópálya felújítás

autópálya építés

útépítés

infrastruktúra

infrastruktúra-fejlesztés