Lezárultak a vizsgálatok: górcső alá vették a nemzeti parkokat

HelloVidék   
  Megosztom
Lezárultak a vizsgálatok: górcső alá vették a nemzeti parkokat

Lezárta az Állami Számvevőszék a Körös-Maros, a Fertő-Hanság, az Aggteleki, a Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának 2015-2017 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését. Az ÁSZ ellenőrzései megállapították, hogy az igazgatóságoknál a nemzeti vagyonnal való szabályszerű gazdálkodás, a pénzügyi és vagyongazdálkodás elszámoltathatóságának feltételei nem voltak biztosítottak. Az ellenőrzések megállapításai alapján az ÁSZ az agrárminiszternek három, a nemzeti park igazgatóságok igazgatóinak pedig összesen 50 javaslatot fogalmazott meg, amelyekre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

A nemzeti parkok olyan területek, amelyek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és a jövő generációi számára. Magyarországon 10 nemzeti park van, amelyek területe összesen valamivel több mint 4800 négyzetkilométer, Magyarország területének mintegy 5%-a. Hazánk nemzeti parkjainak kezelői a nemzeti park igazgatóságok, amelyek költségvetési szervek, működési területük az egész országot lefedi. Az egyes igazgatóságok a működési területükön ellátják a tájvédelmi körzetek és az országos jelentőségű természetvédelmi területek természetvédelmi kezelését is. Alapvető társadalmi érdek, hogy a jövő generációi is részesülhessenek a természeti értékekben, ehhez pedig szabályosan és átláthatóan működő nemzeti park igazgatóságokra van szükség. Ellenőrzéseivel az Állami Számvevőszék ehhez járul hozzá.

Az Állami Számvevőszék a nemzeti park igazgatóságokra vonatkozó irányító szervi feladatellátást, valamint a nemzeti park igazgatóságok pénzügyi gazdálkodását 2015-2016-ra, a nemzeti park igazgatóságok vagyongazdálkodását és belső kontrollrendszerének kialakítását és működtetését 2015-2017-re, a korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító integritáskontrollok kiépítettségét, valamint a teljesítményellenőrzés feltételeit pedig 2017-re vonatkozóan értékelte. Az ellenőrzött időszakban a nemzeti park igazgatóságok feletti irányítói jogokat a Földművelésügyi Minisztérium (ma: Agrárminisztérium) gyakorolta. 2017-ben az öt igazgatóság által kimutatott összes bevétel elérte a 20,5 milliárd forintot.

Az első ütemben öt nemzeti park igazgatósága ellenőrzése zárult le

Az ÁSZ ellenőrzései megállapították, hogy a szarvasi székhelyű Körös-Maros, a sarródi székhelyű Fertő-Hanság, a jósvafői székhelyű Aggteleki, a debreceni székhelyű Hortobágyi és a kecskeméti székhelyű Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése, pénzügyi és vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, az igazgatóságoknál a nemzeti vagyonnal való szabályszerű gazdálkodás, a pénzügyi és vagyongazdálkodás elszámoltathatóságának feltételei nem voltak biztosítottak.

Az öt jelentésben az ÁSZ összesen 53 javaslatot fogalmazott meg

Az ellenőrzések megállapításai alapján az Állami Számvevőszék az öt nemzeti park igazgatósága igazgatójának összesen 50, míg az agrárminiszternek három javaslatot tett a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok megszüntetése, illetve kijavítása érdekében. A megállapítások és javaslatok alapján az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Az egyes nemzeti park igazgatóság ellenőrzésének részletes megállapításairól szóló egyedi összefoglalókat ide kattintva lehet elolvasni.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nemzeti park

nemzeti parkok

ellenőrzés