Részeg autósok a magyar utakon: ezekben a megyékben okozzák a legtöbb balesetet

A biztonságunk megőrzése érdekében kiemelten fontos, hogy ne üljünk ittasan a vezető ülésbe, hiszen továbbra is a közúti közlekedési balesetek egyik gyakori oka, hogy egy-egy pohár ital után száll autóba a sofőr. Egyre többen tartják be a szabályt, ennek ellenére Idén októberig a police.hu adatai szerint több mint 1100 ilyen esetet regisztráltak.
Az ünnepek alatt és az ünnepi időszakot követően gyakrabban fordul elő, hogy az asztaltól felállva elfogyasztottunk bizonyos mennyiségű alkoholt, de sajnos néha a volán mögé is olyan ember ül, aki egy-egy pohár borral kísérte a karácsonyi vacsorát vagy pezsgővel koccintott az újévre. A balesetek hatékony megelőzése érdekében kiemelten fontos hangsúlyozni, hogy a legkisebb mennyiségű alkoholos ital fogyasztását követően se üljünk a vezető ülésbe.
Átlagosan egyre kevesebben hoznak ezzel kapcsolatban meggondolatlan döntést, de továbbra is történnek ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek, amelyek elkerülhetőek lennének. Még mindig jelentős tényezőként szerepel a balesetek okaként az ittas vezetés és vannak olyan időszakok az évben, amikor drasztikus adatokkal találkozhatunk, ám az idei év számai a korábbiakhoz képest nagyrészt csökkenő arányt mutatnak.
Évről évre csökken az ittasan okozott balesetek száma
2010-ben a police.hu adatai szerint a 19 megyében összesen 1620 ilyen balesetet regisztráltak, ám tavaly már csak 1207-t, idén októberig pedig 1154-et. A megyéket szemlélve is csökkent a legtöbb területen az ittasan okozott balesetek száma a tavalyi évhez képest. A legnagyobb számbeli csökkenést Bács mutatta, ahol 24-el kevesebb ilyen eset történt.
Ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma megyénként 2010-2019 (I-X.)
Megye | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 |
Baranya | 55 | 53 | 56 | 52 | 48 | 55 | 48 | 55 | 41 | 50 |
Bács | 114 | 138 | 129 | 120 | 129 | 127 | 140 | 105 | 108 | 84 |
Békés | 82 | 46 | 61 | 61 | 58 | 58 | 65 | 60 | 55 | 43 |
Borsod | 113 | 82 | 65 | 73 | 87 | 68 | 69 | 64 | 77 | 73 |
Csongrád | 50 | 52 | 43 | 60 | 45 | 65 | 51 | 52 | 46 | 38 |
Fejér | 66 | 59 | 58 | 58 | 55 | 39 | 45 | 42 | 60 | 47 |
Győr | 79 | 79 | 95 | 76 | 51 | 60 | 72 | 44 | 55 | 57 |
Hajdú | 80 | 46 | 63 | 71 | 65 | 69 | 63 | 56 | 63 | 52 |
Heves | 55 | 35 | 50 | 38 | 37 | 36 | 35 | 40 | 44 | 39 |
Komárom | 54 | 52 | 53 | 38 | 46 | 49 | 54 | 35 | 44 | 33 |
Nógrád | 35 | 26 | 24 | 34 | 25 | 26 | 31 | 25 | 33 | 28 |
Pest | 207 | 149 | 169 | 143 | 146 | 165 | 163 | 139 | 107 | 142 |
Somogy | 61 | 81 | 80 | 64 | 57 | 61 | 48 | 37 | 33 | 49 |
Szabolcs | 98 | 77 | 73 | 109 | 107 | 97 | 97 | 80 | 113 | 99 |
Szolnok | 85 | 82 | 74 | 56 | 71 | 49 | 48 | 36 | 38 | 36 |
Tolna | 46 | 32 | 38 | 36 | 27 | 26 | 25 | 22 | 24 | 24 |
Vas | 54 | 50 | 51 | 57 | 43 | 33 | 36 | 32 | 37 | 36 |
Veszprém | 67 | 53 | 56 | 42 | 49 | 40 | 49 | 30 | 38 | 38 |
Zala | 67 | 58 | 75 | 48 | 57 | 50 | 51 | 39 | 39 | 40 |
Összesen | 1620 | 1382 | 1452 | 1378 | 1339 | 1298 | 1339 | 1134 | 1207 | 1154 |
Mivel 2020-ban új évtized kezdődik, most aktuális és divatos évtizedeket is vizsgálni: 2010-től figyelve a legnagyobb számbeli csökkenéssel 2010 és 2019 között Pest megye büszkélkedhet, ahol 65-tel kevesebb ittas vezetés miatti baleset történt. Nagyobb számbeli csökkenésről még Szolnok és Borsod megye esetében beszélhetünk.
Ugyanakkor érdekes, hogy az ittas balesetek számát nézve két megye emelhető ki, amelyek a legnagyobb arányban képviseltetik magukat a listán, tehát ahol a legtöbb ilyen baleset történt. Az első helyen pont Pest megye áll 12,3 százalékos részaránnyal, amely az évtized legnagyobb csökkenését mutatta. Pestet, Szabolcs követi a listán, ami ugyan nem éri el a 10 százalékot, de jelentősen magasabb érték, mint például a legalacsonyabb részaránnyal rendelkező Tolna megyéhez tartozó 2,1 százalékos adat.
A legtöbb ittasan okozott közúti baleset tehát 2019-ben is Pest megyében (142) volt, amely 35-tel több a tavalyinál, ezt követi Szabolcs (99), majd Bács (84).
Azonban itt az ideje eloszlatni a tévhitet azzal kapcsolatban, hogy decemberben több az ittasan okozott közlekedési baleset, hiszen a 2017-es és 2018-as adatok alapján kijelenthető, hogy az utolsó hónap nem veszélyesebb ebből a szempontjából, mint az év más szakaszai.
Nem kockázatosabb a december
2017-ben összesen 143, tavaly pedig 109 ittas vezetéshez fűződő személysérüléses közúti baleset volt az országban decemberben. A legtöbb Pesten 15-tel, amit Borsod és Szabolcs követ 12 ilyen esettel.
Ha a decemberi hónap baleseti számait hasonlítjuk az egész éves számokhoz, akkor Borsod, Győr, Pest, Szolnok és Vas, ahol az arány 10% feletti, ezek közül is Vas megyéé a legnagyobb 18%-kal, amit Borsod követ 12%-kal. A legalacsonyabb decemberi arány Heves megyét jellemzi, ahol a 2018-ban történt ittas vezetés miatti balesetek egyike sem esett decemberre.
Ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2017-2018 I-XII/XII.
Megye | 2017 | Ebből csak december | 2018 | Ebből csak december |
Baranya | 62 | 5 | 46 | 2 |
Bács | 136 | 19 | 124 | 7 |
Békés | 75 | 10 | 63 | 2 |
Borsod | 82 | 6 | 96 | 12 |
Csongrád | 65 | 7 | 58 | 2 |
Fejér | 51 | 6 | 69 | 3 |
Győr | 53 | 6 | 66 | 7 |
Hajdú | 68 | 8 | 72 | 3 |
Heves | 45 | 3 | 53 | 0 |
Komárom | 40 | 2 | 52 | 2 |
Nógrád | 35 | 5 | 36 | 1 |
Pest | 168 | 14 | 134 | 15 |
Somogy | 42 | 2 | 39 | 1 |
Szabolcs | 109 | 15 | 131 | 12 |
Szolnok | 45 | 4 | 48 | 5 |
Tolna | 27 | 3 | 29 | 2 |
Vas | 47 | 7 | 44 | 8 |
Veszprém | 34 | 2 | 44 | 3 |
Zala | 49 | 4 | 50 | 4 |
Összesen | 1402 | 143 | 1452 | 109 |
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)