Robog a Göcsej IC: lerövidült a vonatút Zalaegerszeg és Budapest között

HelloVidék   
  Megosztom
Robog a Göcsej IC: lerövidült a vonatút Zalaegerszeg és Budapest között

Zalaegerszeg és Budapest között kétóránként közvetlen InterCity közlekedik, amivel az utasok kényelmesebben, komfortosabban utazhatnak, és húsz-harminc perccel csökkent a menetidő. A Göcsej IC kétféle vonatrészt továbbít: gyorsvonati rész és InterCity rész, amiknek a komfort- és árszintje eltérő. A WiFi-vel és légjavító berendezéssel felszerelt, nagyobb lábtérrel rendelkező kocsik a korábbiaknál kényelmesebbek és komfortosabbak, így azt remélik, még több helyi választhatja majd a vasúti közlekedést.

Zalaegerszeg és Budapest között versenyképes eljutást biztosít a MÁV a december közepi menetrendváltástól. Ez azt jelenti, hogy

Évente több mint negyedmillió (2019-ben 266 ezer) fizető utas fordul meg a zalaegerszegi vasútállomáson, azaz ennyien érkeznek ide vonattal vagy utaznak el. Ezt naponta átlagosan 70 vonattal oldja meg a vasúttársaság. A decemberi éves menetrendváltás a zalaegerszegi vonalat is érintette, és fontos újítás volt, hogy Zalaegerszeg és Budapest között vonattól függően 17-34 perccel, mintegy három órára csökkent a menetidő.

Az új, ütemes menetrend szerint

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója szerint a fejlesztés a nemzeti vasúttársaságnak kiemelten fontos volt, mert régi törekvésük, hogy Budapestnek minden megyeszékhellyel kiváló vasúti összeköttetése legyen. A Göcsej InterCity WiFi-vel és légjavító berendezéssel felszerelt, nagyobb lábtérrel rendelkező kocsijai a korábbiaknál kényelmesebbek és komfortosabbak, így még több helyi választhatja majd a vasúti közlekedést.

A Göcsej IC kétféle vonatrészt továbbít (gyorsvonati rész és InterCity rész), melyek komfort- és árszintje eltérő.

A vonatok többi kocsija gyorsvonati kocsi, melyek gyorsvonati pótjeggyel vehetők igénybe. A vonat első vagy utolsó kocsijának peronján (előterében) korlátozott számban kerékpárok szállítása is lehetséges. Egyes csúcsidőn kívüli vonatokra pedig 20 százalékos online kedvezményt biztosít a vasúttársaság a MÁV applikációval vagy interneten váltott jegyekre, ezeket a járatokat @ jellel jelölik a menetrendi keresőben.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Zalaegerszeg a közlekedés egyik fővárosa lesz, utalva az épülő járműipari tesztpályára, valamint a közösségi közlekedési fejlesztésekre. Nagy előrelépést jelent a zalaegerszegieknek, hogy rövidebb idő alatt tudnak eljutni vonattal Budapestre. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere arról beszélt, hogy környezetvédelmi szempontok miatt is kiemelten kell kezelni a vasúti fejlesztéseket. Kitért arra is, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feltételes közbeszerzési pályázatot írt ki a Zalaegerszeg–Rédics–Lendva közötti, 49 kilométeres vasútvonal felújításának és modernizálásának tervezésére.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

intercity

máv

vasúti közlekedés