Már a madárdal sem a régi: ezért változik a szárnyasok éneke

MTI   
  Megosztom
Már a madárdal sem a régi: ezért változik a szárnyasok éneke

A madárénekek is divatszerűen változhatnak - mondta Garamszegi László Zsolt, az MTA, Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet igazgatója.

A madárénekeket több éve kutató szakember elmondta: a madárénekek vizsgálatához számítógépes elemzésre van szükség, kvázi lekottázzák azt, olyan szonogramokat gyártanak, amelyeken az idő függvényében látják a hangmagasságokat.

Egy madárének látványos szótagokból, szillabusokból épül fel, ezek specifikus kombinációja vagy egyéb fizikai paraméterei - például a frekvenciatartomány, a tempó - mind fontos bélyegek lehetnek

- ismertette Garamszegi László, aki kitért arra is, hogy a madárénekben az egyedeket is meg lehet különböztetni. Dalukban változhatnak az énekelt szótagok is, vannak, amelyek idővel kikopnak, mások pedig divatszerűen megjelennek.

Az állatokra jellemző személyiséget az egyedekre jellemző sajátosságok - énekük mellett agressziójuk szintje vagy a ragadozók támadásakor vállalt kockázat - rajzolják ki.

Az egyedek képesek tanulni is egymástól, teljesen új, addig nem hallott struktúrákat beépíteni énekükbe. Kutatásukban bizonyítást nyert, hogy olaszországi madarak szillabusainak lejátszásaiból egy madár sikeresen megtanulta a számára új dallamot

- magyarázta a szakember.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madár

madárdal

ének

énekesmadarak

változás