Élesedett a mesterterv: így pörgetnék fel a belföldi turizmust

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Élesedett a mesterterv: így pörgetnék fel a belföldi turizmust

Megkezdődött a turisztikai üzletág fehérítése. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia egyik alappilléreként még 2019 kezdte meg működését a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK). Ez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a hazai turizmus eddigi legnagyobb és legátfogóbb informatikai fejlesztése, mérföldkő, amely új korszakba vezeti át a hazai szálláshely-szolgáltatókat. A NTAK létrejöttének célja többek között az üzletág fehérítése, a tisztességesen adózók védelme. Emellett naprakész, anonim statisztikai adatokon nyugvó marketingtervezést szolgáló rendszer a turisztikai ágazat digitális átállásának legfontosabb eszköze is. A szállodák adatszolgáltatása alapján már nyilvánosak az első statisztikai elemzések, amelyek jól tükrözik az eddig csak sejtett tendenciákat is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia egyik alappilléreként 2019 nyarán kezdte meg működését a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) azzal a céllal, hogy az előzetes regisztrációt követően az összes hazai szálloda, panzió, kemping, üdülőháztelep, közösségi, egyéb és magánszálláshely szálláshelykezelő szoftver segítségével, digitális kapcsolat útján, naponta anonim statisztikai adatokat szolgáltasson. Az NTAK egy új, online rendszer, amely lehetővé teszi, hogy valós időben legyen látható az ország összes szálláshelyének forgalmára vonatkozó deperszonalizált statisztikai adat. Tehát a külföldi és belföldi vendégek és a vendégéjszakák száma, hogy milyen küldőpiacról érkeztek, és hogy milyen szolgáltatásokat vettek igénybe.

A szállásadók rendszeres statisztikai adatszolgáltatása nem csak az MTÜ stratégiai marketingtervezéshez járul hozzá, hanem az egyes desztinációk, városok vagy a későbbiek folyamán akár egyes attrakciók számára is. Az NTAK az adatok biztosításával a hazai turizmus fejlesztését is szolgálja, így a szálláshely-szolgáltatók eredményesebb üzleti tervezését segíti majd. A szektor digitalizációja elengedhetetlen a versenyképesség növeléséhez, az ágazat fehérítéséhez, valamint a 2030-ig kitűzött ágazati célok eléréséhez, mely szerint a turizmus adja majd a GDP 16%-át és a vendégéjszakák száma eléri az 50 milliót.

A szállásadók természetesen kell, hogy rendelkezzenek olyan szálláshelykezelő szoftverrel, amely képes az adatok automatikus továbbítására az NTAK rendszerébe. Ilyen szoftverből több is létezik, melyeket az NTAK oldalán is meg lehet találni. A rendszerbe való regisztrációs folyamat teljesen elektronikus. A már működő szálláshelyeknek 2019. december 31-ig kellett regisztrálniuk.

Megkérdeztük a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy van-e már gyakorlati tapasztalata a szolgáltatóknak a rendszerrel kapcsolatban. A kamara ugyan nem készített az NTAK rendszerrel kapcsolatos elégedettségi felmérést, azonban visszajelzések érkeztek hozzájuk, mely szerint a nagyobb szállásadók részére nem okozott különösebb problémát a rendszer bevezetése, hiszen ők már rendelkeztek olyan digitális/online foglalási rendszerrel, amelybe az NTAK adatszolgáltatás könnyedén integrálható volt. Az 1-2 szobás szállásadó egyéni vállalkozások, illetve adószámos magánszemélyek többségének bizonyos mértékű nehézséget jelentett az NTAK-bevezetés, hiszen ezen szolgáltatók nagy része még nem rendelkezett elektronikus foglalási rendszerrel.

Az NTAK-adatszolgáltatás bevezetése azonban egyrészt elősegítette a digitalizációs folyamatokat e vállalkozások körében is, amely anyagi terhet nem jelentett különösebben számukra, hiszen a Magyar Turisztikai Ügynökség készített részükre ingyenesen használható NTAK-kompatibilis foglalási és ERP/CRM szoftvert. Másrészt az adatszolgáltatás részben országos és regionális turizmus-szervezési, illetve marketing célokat szolgál, amely hosszú távon a szektorban tevékenykedő vállalkozásokat segíti

– mondta a HelloVidéknek Czigány Attila a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési irodavezetője.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

turizmus

szálláshely

utazás

magyar turisztikai Ügynökség

digitalizáció