Túlélőcsomagot osztogattak a vonaton: így tiltakoztak a brutális késések miatt

HelloVidék   
  Megosztom
Túlélőcsomagot osztogattak a vonaton: így tiltakoztak a brutális késések miatt

Az aktivisták szerint rejtvényekkel és frissítőkkel lehet csak kibírni az egyre hosszabb utazást a Mátészalka-Budapest vonalon. Menetrend szerint a két város közötti, nagyjából 80 kilométeres távolságot majdnem 2 óra alatt lehet megtenni.

Túlélőcsomagot osztottak a Mátészalka és Debrecen között közlekedő vonaton utazóknak. A Mátészalkaleaks nevű csoport aktivistái a vonatok késése miatt tiltakoztak, adta hírül az RTL Klub híradója.

Éppen ezért keresztrejtvényt, tollat, ivólevet, ásványvizet, cukorkát és kislámpát is tettek a kis pakkokba. Összesen 150-et osztottak ki belőlük.

Az akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a több mint egy órát késő mozdonyokra, ezért van szükség a felszerelésre. Úgy gondolják, a mátészalkai és a debreceni utazóközönség is jobb szolgáltatást érdemel. Menetrend szerint a két város közötti, nagyjából 80 kilométeres távolságot majdnem 2 óra alatt lehet megtenni.

A MÁV-tól azt írták, felújítják a vonalat, ezért csökkenhet a menetidő, várhatóan két év múlva. Az aktivisták csoportja nem elégedett a válasszal: addig akarnak küzdeni, amíg minden követelésük meg nem valósul.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vonat

túlélőcsomag

mátészalka

debrecen

mátészalkaleaks

aktivista