Megszereztük: így alakul át Baranya és Pécs közlekedése, térképen a fejlesztés

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Megszereztük: így alakul át Baranya és Pécs közlekedése, térképen a fejlesztés

A környezet- és egészségtudatosság jegyében egyre több pécsi és környékbeli pattan nyeregbe. Ennek apropóján a bicikliseket segítő projektekből is egyre több van: gyarapodnak a kerékpáros nyomvonalak, a köztéri biciklitárolók, de már üzemel a PécsiKe, a város új e-bringája is. A melegebb idő közeledtével egyre többünknek van kedve két kerékre pattanni, ezért a HelloVidék most összeszedte mind a már befejezett, mind a most tervezett vagy már a kivitelezés szakaszába lépett kerékpáros lehetőségeket Pécsett és Baranyában.

A fejlesztéseknek köszönhetően Pécs valódi kerékpárút-kerékpárnyomvonal hálózattal rendelkezik majd 2021-re, amelyek több irányban is feltárják a várost. A pécsi önkormányzat három Európai Uniós projekt keretében fejlesztette és fejleszti a város kerékpáros közlekedését. Ezeknek a beruházásoknak egy része már megvalósult, ilyen például az Egyetemvárost a Zsolnay negyeddel összekötő, vagy az Alkony-Nagyvárad utcai kerékpárút-kijelölés, illetve a régi Kertvárost feltáró kerékpárút. Jelenleg is zajlik a Zsolnay negyedet a Budai Vámmal összekötő és a Kertvárost a pellérdi kerékpárúttal összekötő szakasz építése.

Pécs kerékpáros fejlesztései több szempontból is egymásra épülő, logikus rendszert alkotnak. Az egyik, részben már meglévő, részben épülő és hamarosan megvalósuló útvonal kelet-nyugati irányban a teljes várost átjárhatóvá teszi a biciklisek számára, nyugaton a már meglévő orfűi kerékpárúthoz csatlakozik. A Nagy Imre úti fejlesztés a pellérdi kerékpárúthoz csatlakozik, ezzel mintegy párhuzamos lesz a tervezett Kertváros-belváros kerékpárút, ami a tervezett fejlesztések legfontosabb észak-déli tengelye. Pécs vezetése most annak a megoldását keresi, hogy ez a két út csatlakozni tudjon egymáshoz. A belvárost három kelet-nyugati irányú kerékpáros útszakasz is átszeli majd

– tájékoztatott a Pécs Városi Önkormányzat, ahol hangsúlyozták azt is, hogy a távlati cél szerint hiánypótló módon, egymáshoz csatlakozó kerékpárutak rendszerével tennék a város lehető legnagyobb részét biztonságosan járhatóvá a biciklisek számára.

A lehető legkevesebb fa kivágásával, a környezet legkisebb mértékű károsításával járó kerékpáros fejlesztések teljes összhangban zajlanak a pécsi úthálózat tervezett kisebb-nagyobb átalakításaival, amelyek szintén egységes koncepció mentén haladnak. A belvárost feltáró kerékpáros útvonalak kelet-nyugati irányban több alternatívát is kínálnak és elkerülik a 6-os főút városi szakaszát.

Most lássuk az aktuális pécsi kerékpáros fejlesztéseket:

  • Füzes dűlő és Nyugati ipari út összekötése: az 1,29 kilométer hosszú kerékpárúttal a Nyugati ipari út közvetlen összeköttetésbe kerül a Megyeri úttal, amely csatlakozik a Pellérdi kerékpárúthoz és a tervezett városi kerékpáros hálózathoz. A forgalomba helyezése 2020 nyarán várható.
  • E-közbringa rendszer kialakítása: az 1,2 kilométeres kerékpárúthoz egy elektromos közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kapcsolódik: összesen 7 darab dokkoló állomással és 70 darab kerékpárral. A helyszínek: 400 Ágyas Klinika, Barbakán tér, Szepesy Ignác utca, Kossuth tér, Búza tér, 48-as tér, Zsolnay Negyed.
  • Kertváros–Belváros kerékpárút: a 4,5 kilométeres kerékpárút segítségével megvalósul a kertvárosi városrész és a belváros kerékpáros összeköttetése, csatlakozással a Tüskésréti tóhoz. A program megvalósítása 2020 nyarán indul.
  • Nyugati városrészi kerékpárút megvalósítása: a 4,1 kilométeres kerékpárút Pécs város nyugati településrészének kerékpárosbarát fejlesztését takarja, a nyugati városrész és az egyetemváros kerékpáros összeköttetését. A projekt megvalósítása 2020 őszén indulhat.
  • Kelet-nyugati közösségi közlekedési tengely megvalósítása: a 2,9 kilométeres kerékpárút célja a belváros forgalmi terhelésének csökkentése, a belváros munkaidőn kívüli megközelíthetőségének javítása, illetve az autóbuszok előnyben részesítése. A projekt kivitelezési közbeszerzése jelenleg folyamatban van.
  • Fenntartható Városi Mobilitási Terv: a 0,7 kilométeres kerékpárút részeként kerékpárforgalmi létesítményt jelöltek ki a Munkácsy Mihály utcában és a Fürdő utcában.
  • Zsolnay Negyed-Budai Vám kerékpárút: a 2 kilométeres kerékpárút a város keleti településrészének kerékpárosbarát fejlesztésére fókuszál, a Zsolnay Negyed és a Budai vám kerékpáros összeköttetésével.
  • Nagy Imre út fejlesztés: az 1,48 kilométeres kerékpárút a Maléter Pál úti csomóponttól egészen az EXPO center csomópontig tart majd, ahol fontos cél a nyomvályús burkolat megszüntetése, valamint a kopó- és kötőréteg cseréje is. A tervek szerint 2020 nyarán helyezik forgalomba.
  • A belváros észak-déli tengelye közlekedésfejlesztése: a 0,67 kilométeres kerékpárút céja a Bajcsy Zsilinszky utca kerékpárosbarát fejlesztése, illetve az ott található kereszteződés közlekedésbiztonsági szempontú átalakítása. A projekt során új, burkolt járda is készült a Bajcsy-Zsilinszy utca keleti oldalán. Az építési munkálatok várhatóan 2020.márciusában indulnak.
  • Zöldfelületi fejlesztések Uránvárosban a 6-os számú főút közlekedési terhelésének csökkentése és a városrész élhetősége érdekében: az 1 kilométeres kerékpárút mellett új parkolók, térburkolat, játszótér, kutyafuttató épült, de megtörtént a zöldterületek rendezése is.

A már említett közösségi kerékpáros közlekedést (PécsiKe) az elmúlt fél évben egyre többen használják Pécsett, akik ezáltal is csökkentik a város levegőjének szennyezettségét, a városi dugókat, zajokat. A város hat helyszínén elérhető e-bringa egyik fő célja, hogy népszerűsítse a belvárosi utazásokhoz ezt a hatékony és környezetbarát alternatívát. A kerékpárbérlés a téli szünet után 2020. március 3-án, kedden indul újra.

Közben innen 35 kilométerre gőzerővel zajlik a Villányt Villánykövesddel összekötő, biztonságos kerékpárkapcsolat kialakítása, ahol igyekeznek megteremteni a kerékpáros közlekedés infrastrukturális feltételeit is. A program több elemet tartalmaz, például kerékpártámaszok, kerékpártárolók kiépítését és az angol „bike and ride” alapján használt rövidítéssel jelzett, őrzött és kamerával megfigyelt B+R parkoló létesítését a vasútállomás területén, amely nálunk „biciklizz és utazz”-ként fordítható.

A csomópontoknál és átvezetéseknél fokozott közúti jelzőrendszerek hívják majd fel a figyelmet a kerékpárosokra. A lámpák majd napelemmel működnek majd. A kerékpárút lakott területen belüli részén nem csak új közvilágítást építenek ki, hanem a már meglévőt is kiegészítik, emellett részben szikkasztó földárokkal és részben burkolással oldják meg a csapadékvíz elvezetését, de megtörténnek a közműkiváltások is. A kétirányú forgalomra is alkalmas gyalog- és kerékpárutat várhatóan idén június végén adják át.

A TELJES TÉRKÉP MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTS A KÉPRE

Egy új útvonalon készül környezetbarát fejlesztés Szigetvárra is, ahol csaknem hét kilométeres kerékpárutat alakítanak ki: a délnyugati városrészt kötik össze és a belvárosi kerékpárúttal. A most február végén záruló beruházás során új kerékpárút készült a Hoboli utca és a Tesco áruház közötti szakaszon, konkrétan 683 méteren, három méter szélességben új kerékpárút, 89 méteren 2,5 méter szélességben gyalog- és kerékpárút. A hazát hősiesen védő Zrínyi Miklósról is jól ismert településen a meglévő útburkolaton is kijelölnek még kerékpársávokat, több mint 6 000 méteren.

Tervezési szakaszához ért közben a Pécset és Siklós térségét összekötő, összesen 36 kilométeres kerékpárút is. 2021-re így járható lesz biciklivel a Pécs–Siklós útvonal, és elérhető lesz ugyanígy Harkány és Villány is. Az érintett települések abban bíznak, hogy a turisztikai célú fejlesztés a szezonalitást is csökkenti majd, ám az érintett településeken élők számára is jelentőséggel bír. A nyolc hónapig tartó tervezés, azt követő közbeszerzés és kivitelezést követően a kerékpárút átadására várhatóan 2021 nyarán kerülhet majd sor.

A kerékpározás szerelmeseinek (a teljesség igénye nélkül) összeszedtünk még a legnépszerűbb baranyai útvonalakat a www.holkerekparozzak.hu segítségével:

  • Útvonal: Mohácsi rév – Kölked – Nagynyárád – Bóly – Szederkény – Máriakéménd – Szellő – Erzsébet – Kékes – Geresdlak – Mohács (Táv: 72 km; Szintemelkedés: 600 m)
  • Útvonal: Pécs – Kozármisleny – Palkonya – Villánykövesd – Villány – Szoborpark – Nagyharsány – Siklós – Vokány – Újpetre – Kozármisleny – Pécs (Táv: 95 km; Szintemelkedés: 300 m)
  • Útvonal: Püspökszentlászló – Pécsvárad – Zengővárkony – Mecseknádasd – Óbánya – Kisújbánya – Zobákpuszta – Gesztenyés – Komló – Budafa – Zobákpuszta – Hosszúhetény – Püspökszentlászló (Táv: 74 km; Szintemelkedés: 1700 m)
  • Útvonal: Mohácsi rév – Duna gát – Kölked – Erdőfű – Mohács (Táv: 37 km; Szintemelkedés: 200 m)
  • Útvonal: Homorúd – Budzsák – Hercegszántó – Dávod – Csátalja – Nagybaracska – Homorúd (Táv: 56 km; Szintemelkedés: 200 m)

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bicikli

bicikliút

infrastruktúra

infrastruktúra-fejlesztés

bringa

jeki gabriella