Őrületes fejlesztések jönnek a Balatonnál: itt a 7 éves program

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Őrületes fejlesztések jönnek a Balatonnál: itt a 7 éves program

Hatékony és fenntartható turizmust fejlesztenek és ösztönzik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságot a Balaton partján. A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén tárgyalta a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet állandó lakosainak és az itt tartózkodó turisták utazási magatartásának kutatásának eredményeit és az ehhez kapcsolódó tervezési tevékenységeket. A HelloVidék ennek kapcsán kérdezett rá többek között a fenntartható mobilitás megvalósíthatóságára, az itt élők és a turisták prioritásaira, a felelősségteljes utazással kapcsolatos stratégiák lehetőségeire, illetve a környezetbarát közlekedési rendszerek elterjesztésének gyakorlatára.

Még 2018-ban indult a Balaton-partján az a DESTI-SMART betűszóval fémjelzett projekt, amelyben nyolc ország vesz részt. Ennek egyik legfontosabb pontja a fenntartható turizmus megvalósítása az Európai Unió üdülőterületein az alacsony szén-dioxid kibocsátású innovatív közlekedési lehetőségek figyelembevételével, valamint a mobilitás és a felelősségteljes utazás alternatíváinak megismerése.

A Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén tárgyalt projekt a turisztikai és közlekedési ágazatok fokozott együttműködését, innovációját és integrációját célozza meg a projektpartnerek által képviselt országokban. Hogy hogyan? Olyan kiemelt fontosságú, kulcsfontosságú témakörökön belül, amelyek várhatóan hozzájárulnak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttéréshez a fenntartható mobilitás és a hozzáférhetőség révén.

A balatoni ötletek kiemelt területei a következők:

  • Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású közlekedési rendszerekbe való beruházás és a látogatók utazási szokásainak megváltoztatása:
  • áttérés a személygépkocsi használatról a fenntartható mobilitási módokra
  • elektro-mobilitás,
  • keresletre érzékeny közlekedés.
  • Infrastrukturális és intermodális szolgáltatások a látogatók igényeinek megfelelően – információs és kommunikációs technológiák alkalmazása (például mobil applikációk)
  • Megközelíthető turisztikai attrakciók: hozzáférhetőség biztosítása a közlekedési nehézségekkel küzdő turisták számára
  • Kerékpározás és gyalogos közlekedési lehetőségek a turisták számára, kerékpáros turizmus és a „zöldutak” fejlesztése.

Az állandó lakosok és az itt tartózkodó vendégek, illetve turisták utazási magatartását kérdőíves vizsgálat során figyelték meg. Nézzük a legfontosabb eredményeket! Bár a Balaton térségében élők mindennapos közlekedése vegyes képet mutat, alapvetően a gépjárműves és a gyalogos közlekedés életszerű keveréke. A helyeiket leginkább az ösztönözné a tömegközlekedés sűrűbb használatára, ha késésmentes menetrend mellett növekedne a járat és a megállóhely sűrűség, kerékpár használat kapcsán a kerékpárutak minősége és kiépítettsége. Ez utóbbi a gyalogosközlekedés növelésének is egyik sarkalatos pontja. A gyakran használt közlekedési eszközök jellemző indokai az egyszerűség és a kényelem köré csoportosulnak, ahol tetten érhető az egészségtudatosság és az egészséges életmódra törekvés, de számos esetben kényszerhatások, vagy más praktikus okok eredménye.

A környezetérzékenységgel kapcsolatban világosan látszik, hogy a többség érzékeli az éghajlatváltozással összefüggő jeleket. Ez a felismerés tevőleges akaratban is megjelenik, ha a szén-dioxid kibocsátás vagy épp a légszennyezettség csökkentéséről van szó. A helyeiket leginkább az ösztönözné a tömegközlekedés sűrűbb használatára, ha késésmentes menetrend mellett növekedne a járat és a megállóhely sűrűség.

A válaszadók pozitívumként értékelték az üdülőkörzet számos pontján, de különösen a Balaton parti sávjában kibontakozó fejlesztéseket és beruházásokat, viszont a negatívumokat is látják. Utóbbiak között említették a megnövekedett áthaladó gépjárműforgalmat, a Balaton beépítettségének emelkedését, az egyre magasabb árakat, a környezeti állapotok romlását, valamint a parkoló kapacitások csökkenését. Most lássuk pontosan, hogy mik a Balaton-part mentén élők és az oda érkezők legfontosabb prioritásai:

  • bel- és külterületi utak, járdák fejlesztése,
  • kerékpáros fejlesztések folytatása,
  • a tömegközlekedés lehetőségeinek fejlesztése,
  • parkolókapacitások növelése,
  • parkosítás, zöldterület növelés,
  • elkerülő utak, körforgalmak építése,
  • az árak mérséklése,
  • az áthaladó gépjárműforgalom csökkentése,
  • a rendezvények zaj- és fényszennyezésének mérséklése,
  • a balatoni vendéglátóhelyek éttermi kínálatának alapanyag minőségbiztosítása,
  • többnyelvű tájékoztató táblák, online applikációk fejlesztése,
  • kerékpár- és e-bike kölcsönzők létesítése,
  • idegen nyelvet beszélő személyzet,
  • a bankkártyás fizetési lehetőségek bővítése,
  • köztisztaság növelése.

A turisták elsősorban a természet, a környezet, illetve a táj szépsége, a Balaton tava, a tó környékének klimatikus viszonyai, a pihenés, a rekreáció, a strandolás és fürdés miatt vágynak a térségbe. Az utazási elérhetőség kevésbé releváns szempont, ahogyan a kifejezett vízi, vagy szárazföldi sportturizmus sem domináns tényező. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területére látogató belföldi és külföldi vendégkör jellemzően szabadidős utazások keretében többedmagával, családja vagy partnere társaságban érkezik.

A felmérés eredményei szerint nagyon fontos, hogy a külföldi turisták relatív többsége teljesen új vendég, először járt a térségben, miközben közel negyedük még csak a második utazását töltötte itt, a rendszeresen visszatérő külföldiek aránya alig harmada az összes külföldinek. Ezzel szemben a belföldi turisták esetében a visszatérő vendégek aránya eléri a 95 százalékot, akik okaik között leginkább a természeti vonzerőket, a táj szépségét, a látványpanorámát, a csendes és nyugodt, biztonságos nyaralást említik, de ezzel szinte egyező arányban mutatkozott a pihenés, a kikapcsolódás, a fürdőzés, a vitorlázás, a horgászat, a túrázás, és a rekreáció is.

Jó hír, hogy a kutatás eredményei most bekerülhetnek a 2021-2027 közötti időszakra tervezett programok közé. Hamarosan megvalósíthatósági tanulmány és cselekvési terv is készül, amely nem csak javaslatokat és jó gyakorlatokat gyűjti össze, hanem elemzi a Balaton Régió szempontjából a környezetbarát közlekedési módok gyakorlati tapasztalatait is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

magyar tenger

fejlesztés

desti-smart