Így segítik az egészségügyi dolgozókat: ingyen vehetik igénybe a MÁV és a Volán járatait

MTI   
  Megosztom
Így segítik az egészségügyi dolgozókat: ingyen vehetik igénybe a MÁV és a Volán járatait

Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton.

A két közlekedési társaság arról számolt be közleményben, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított, személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával együtt érvényes utazási utalvánnyal, továbbá az egészségügyi szolgáltató, fenntartó által kiállított igazolással, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal lehet igazolni.

Emlékeztettek arra, hogy az utazási kedvezményre jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése szerint az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

egészségügy

egészségügyi dolgozó