Nem veszik komolyan a koronavírust? A korlátozás ellenére több százezren kelnek útra

HelloVidék   
  Megosztom
Nem veszik komolyan a koronavírust? A korlátozás ellenére több százezren kelnek útra

Fokozatosan csökken a forgalom a kijárási korlátozás bejelentése óta, de még így is több százezer személygépjármű közlekedik a legfőbb hazai fő-, illetve gyorsforgalmi utakon a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kamerái szerint.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint a kijárási korlátozás első hétvégéjén 60 százalékkal visszaesett a forgalom az előző naphoz képest, de még így is százezrek közlekedtek szombaton és vasárnap a hazai fő-, illetve gyorsforgalmi utakon.

A március 28-tól április 11-ig tartó kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet megjelenésének napján (2020. március 27-én) az e-matrica rendszerbe tartozó gépjárművek (személyautók, buszok, motorok stb.) esetében még több mint 840 ezer áthaladást rögzítettek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. fő-, illetve gyorsforgalmi utakra telepített fix kamerái.

Míg a főutakon március 27-én még közel 263 ezer, addig március 28-án 120 ezer, 29-én pedig már csak 98 ezer áthaladást érzékeltek a kamerák. A gyorsforgalmi utak esetében is hasonló mértékben esett vissza a forgalom: a pénteki 580 ezer helyett szombaton már csak 230 ezer, vasárnap pedig 216 ezer áthaladást számláltak a NÚSZ fix telepítésű kamerái. A forgalom alakulása egyébként március 6-án érte el a havi csúcspontját – akkor mintegy 1,4 millió áthaladást rögzítettek a kamerák. A veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése óta a forgalom fokozatosan csökken. A NÚSZ Zrt. arra hívja fel mindenkinek a figyelmét, hogy a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet értelmében csak megfelelő indokkal lehet útra kelni.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 1 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidővel, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 093 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 7,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 20 126 forintos törlesztőt (THM 7,64%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

núsz

utak

közlekedés

kijárási korlátozás

koronavírus

koronavírus-járvány