Tömegek rohannák meg a szállodákat: már most rengeteg a foglalás nyárra

MTI   
  Megosztom
Tömegek rohannák meg a szállodákat: már most rengeteg a foglalás nyárra

A szakma június elejére-közepére várja a járványhelyzet enyhülését, sőt az újraindulást. A vendégek is június második felére, júliusra és augusztusra már nagy számban foglalnak szállást, mondta el a szakember.

Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya, mondta Könnyid László, az Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán. A szakma június elejére-közepére várja a járványhelyzet enyhülését, sőt az újraindulást.

A műsorban felidézték az MTÜ nemrégiben közzétett felmérését, amelyből kiderült, hogy a magyarok több mint fele tervez belföldi utazást a járvány után az idén. A válaszadók 12 százaléka úgy nyilatkozott, hogy felkeres majd valamilyen külföldi úti célt, legtöbben Horvátországot és Görögországot jelölték meg. Könnyid László szerint a megkérdezettek fele fontosnak tartja, hogy a foglalásokat rugalmasan kezeljék a szállodák, míg negyedük szerint a második legfontosabb kérdés az egészség.

Egyet már most kijelenthetünk, nem ugyanolyan lesz pihenni, mint az elmúlt időszakban, a járvány előtt, rengeteg dolog meg fog változni

- hangsúlyozta, hozzátéve, valószínűleg a felszolgálók szájmaszkot és kesztyűt viselnek majd, a napágyakat egymástól két méterre helyezik ki, és a strandon is figyelni kell a társadalmi távolságtartásra.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

utazás

nyaralás

üdülés

turizmus