Örülhetnek az ingázók: újabb határátkelő nyílt meg a személyforgalom előtt

MTI   
  Megosztom
Örülhetnek az ingázók: újabb határátkelő nyílt meg a személyforgalom előtt

Hosszú tárgyalások után sikerült megállapodni az osztrák hatóságokkal, így szerda reggeltől megnyílik a Jánossomorja és Andau, valamint az Alsószölnök és Neumarkt közötti határátkelő a személyforgalom előtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

A közleményben a tárcavezető azt írta, a koronavírus miatt az elmúlt hetekben minden európai ország - így Magyarország is - korlátozta a személyforgalmat határain.

Ez komoly nehézségeket okozott azoknak, akiknek a határ túloldalán van a munkahelyük

- mutatott rá.

Nagy István és V. Németh Zsolt képviselőtársaim azzal kerestek meg, hogy az ingázók életének megkönnyítése érdekében állapodjunk meg az osztrák hatóságokkal a jánossomorjai és az alsószölnöki átkelők megnyitása érdekében. Hosszú tárgyalásokat követően sikerült megállapodást elérnünk, így képviselőtársaim kérésének megfelelően ingázó honfitársaink holnap reggeltől mindkét településnél átléphetik a határt

- fogalmazott Szijjártó Péter, majd hozzátette, hogy a Jánossomorja és Andau közötti átkelő 5 és 21 óra között, az Alsószölnök és Neumarkt közötti átkelő pedig 7 és 19 óra között lesz nyitva.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

utazás

határ

határátkelő

ingázás

munka

személyforgalom