Nyaralni készülők, figyelem: jövőhéten megváltozik a MÁV balatoni menetrendje

MTI   
  Megosztom
Nyaralni készülők, figyelem: jövőhéten megváltozik a MÁV balatoni menetrendje

Jövő szombaton lép életbe a MÁV-Start nyári, balatoni menetrendje - közölte a vasúttársaság.

A közlemény szerint június 20. és augusztus 30. között emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrend lesz érvényben, így minden korábbinál több, 51 InterCity kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap.

Kitértek arra is, hogy tavaly a nyári szezonban 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon, ez 7,5 százalékkal haladta meg az előző évi teljesítményt; a déli parton zajlott az utazások 70 százaléka. A menetrendi kínálatot továbbfejlesztették a korábbi évekhez képest, így még több térségből biztosítanak közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz.

A járványhelyzet miatt továbbra is kötelező az arc eltakarása (maszkkal, sállal, kendővel) a vonatokon, a teljes járműflottát naponta fertőtlenítik. A védőtávolság betartása érdekében a balatoni vonatokon korlátozzák az értékesíthető helyek számát. Ezért azt tanácsolják az utasoknak, hogy előre, akár több nappal előbb vegyék meg a jegyet, vásárláskor pedig részesítsék előnyben a MÁV-applikációt és az e-vonatjegyet. A változtatásokról és a nyári menetrendről bővebben a MÁV honlapján lehet tájékozódni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

máv

máv menetrend

utazás

balaton

nyaralás