Jó hír a bicikliseknek: ebben a térségben több mint 600 milliót költenek kerékpáros fejlesztésekre

HelloVidék   
  Megosztom
Jó hír a bicikliseknek: ebben a térségben több mint 600 milliót költenek kerékpáros fejlesztésekre

Több mint 600 millió forintos kerékpáros turisztikai fejlesztés valósul meg a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térségben, ahol a már megújult kerékpárutak mellett, újabb szakasz épül, valamint az élménykínálat modern pihenőpontokkal is kiegészül.

Több mint 600 millió forintos Európai Uniós forrásból átfogó kerékpáros turisztikai fejlesztés valósul meg a Sopron – Fertő kiemelt turisztikai térségben. A Sopron – Tómalom – Fertőrákos közötti teljesen megújult kerékpárutat, valamint a Fertőújlak és az osztrák határ közötti szakaszt már használhatják a biciklisek.

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség vezetésével, a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel konzorciumban megvalósuló turisztikai fejlesztés útépítési, valamint szolgáltatás-fejlesztési elemeket egyaránt tartalmaz.

A projekt másik fontos mérföldköve a fertőújlaki Fő utca burkolatjavítása – szintén elkészült már. Ennek köszönhetően a Fertő – Hanság Nemzeti Park területére érkező nagyszámú kerékpáros turista jó minőségű aszfaltos úton érkezhet az országba.

Ezek közül három helyen vizesblokkal ellátott pihenő pont is helyet kap, melyek közül a fertődi Csillagtúra központ információs és túraközpontként is üzemel majd. Itt kerékpárkölcsönzésre is lesz lehetőség, sőt a mozgáskorlátozottak számára is elérhető lesz a Fertő táj speciális kerékpárok segítségével.

Három helyszínen forgalomszámlálókat telepítenek, amelyek a térség aktuális időjárási adatairól is információkkal szolgálnak. A projekt a kerékpáros-barát szolgáltatásfejlesztéshez szükséges eszközök beszerzését és olyan látogatóbarát fejlesztést is magába foglal, mint egy turisztikai internetes portál megvalósítása.

A projekt konzorciumvezetője a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, további konzorciumi tagok a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., valamint a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. A projekt teljes megvalósulása 2021. első negyedévére várható.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

kerékpár

kerékpárút

közlekedés