Változik a vasúti menetrend: itt a lista, mely településeket érinti

MTI   
  Megosztom
Változik a vasúti menetrend: itt a lista, mely településeket érinti

A MÁV Zrt. tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől visszaállítja a korábbi, megszokott alapmenetrendet - közölte a vasúttársaság.

A veszélyhelyzeti intézkedések következtében a MÁV-Start belföldi utasforgalma március és május között körülbelül 70 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakának teljesítményétől. A regionális járatok többségén még a tizet sem érte el az utasok száma átlagosan, ezért június 6-tól csökkentett vasúti menetrendet vezettek be a regionális vonalakon és pótlóbuszokat állítottak forgalomba.

Azóta a vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kísérte a megmaradt vonatok és a pótlóbuszok utasforgalmát, és ígéretének megfelelően a megrendelővel közösen felülvizsgálta a menetrendet.

A MÁV az Innovációs és Technológiai Minisztériummal történt egyeztetést követően

  • a Zalaegerszeg-Bajánsenye-Őrihódos,
  • Nagyatád-Somogyszob,
  • Gyékényes-Barcs-Szentlőrinc,
  • Vác-Nagyoroszi-Balassagyarmat,
  • Balassagyarmat-Ipolytarnóc,
  • Kál-Kápolna-Kisújszállás,
  • Karcag-Tiszafüred,
  • Debrecen-Tiszalök,
  • Mezőtúr-Szarvas-Mezőhegyes,
  • Kecskemét-Lakitelek-Szolnok

vonalakon állítja vissza az alapmenetrendet augusztus 1-jétől.

A Gyékényes-Barcs-Szentlőrinc vonalon mindez azt is jelenti, hogy megszűnik a zalaszentiváni átszállás a Sopron-Szombathely-Zalaszentiván-Nagykanizsa-Pécs között közlekedő járatoknál. Több regionális vonalon az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét augusztus 1-jétől, illetve a Villány-Mohács vonal melletti Nagynyárád esetében pedig július 18-tól.

A részletes menetrendeket a vasúttársaság a honlapján és az állomási hirdetményeken teszi közzé

- olvasható a MÁV közleményében.

gtz \ gfp

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

utazás

vonat

vonatok

vonat menetrend

menetrend

menetrend változás

máv