Hamarosan elektromos buszokkal lehet utazni 8 magyar városban: itt indul először a projekt

MTI   
  Megosztom
Hamarosan elektromos buszokkal lehet utazni 8 magyar városban: itt indul először a projekt

A Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira októberben írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot. A program céljai között szerepel, hogy a magyar részarány elérje a 60 százalékot a buszgyártásban.

Zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc magyar városban, az elektromos buszok beszerzéséhez, forgalomba állításához az állam összesen 800 millió forint támogatást biztosít a demonstrációs projektben részt vevő hét városnak, illetve a finanszírozási mintaprojekt keretében külön 800 millió forintot Debrecennek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Kaderják Péter hozzátette, hogy

A Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira októberben írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot. A programban tíz évre átlagosan 20 százalékos támogatást ad az állam, de annak indulásakor ennél nagyobb intenzitású támogatást is vállal - mondta. Hangsúlyozta: a program céljai között szerepel, hogy a magyar részarány elérje a 60 százalékot a buszgyártásban.

Az államtitkár az elektromos autók vásárlására adott támogatásról elmondta: tart a beadott pályázatok elbírálása. Több mint 1700 pályázat érkezett, amelyből eddig több mint 1500 volt sikeres - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fejlesztés

elektromos busz

zöldbusz

zöld busz program