Rengeteg pénzt osztanak: ezek a magyarok tehetik zsebre a támogatást

MTI   
  Megosztom
Rengeteg pénzt osztanak: ezek a magyarok tehetik zsebre a támogatást

A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemelik a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet.

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemelik a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet - mondta az MTI-nek nyilatkozva Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A környezetkímélő járművek beszerzése iránt az egyéni vásárlók mellett komoly érdeklődést mutattak a vállalkozások is - tette hozzá a miniszter.

A többletforrásnak köszönhetően az innovációs tárca több mint 230 elektromos jármű vásárlását segíti - ezzel több mint 2000 elektromos jármű beszerzése történhet meg. A miniszter tájékoztatása szerint

A pályázó gazdasági társaságok főként az informatikai, értékesítési és kereskedelemi szektorokból kerületek ki, de előfordultak köztük mérnöki vagy ügyvédi irodák is. Az érdeklődés a taxisok részéről volt a legintenzívebb, a pályázataikban igényelt támogatások összege ugyanis meghaladta a számukra elkülönített 2 milliárd forintos keretet. A pályázat keretében 348 vállalkozás pályázott elektromos robogó beszerzésére.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének fontos eleme, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését.

Az elektromobilitási piac fejlődése szempontjából a miniszter örvendetesnek ítélte azt, hogy a kereskedők nyitottak voltak a listaárak csökkentésére, így a pályázat a piaci versenyt is élénkítette.

A 2020. május 30-án meghirdetett kiírás keretében a pályázatokat 2020. június 15-től lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatok összértéke kevesebb mint egy nap alatt elérte a teljes keretösszeget. A feldolgozás folyamatos, eddig 1558 pályázatról született döntés, ezek támogatói okiratait már ki is adták. Az elbírált pályázatok nyilvános döntési listája itt található.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

elektromos autó

támogatás

palkovics lászló

pályázat