Célba értek a panaszok: ebből a városból mostantól könnyebben jutunk el a fővárosba

MTI   
  Megosztom
Célba értek a panaszok: ebből a városból mostantól könnyebben jutunk el a fővárosba

Könnyebb dolga lehet azoknak, akik Zalaegerszegről utaznának Budapestre, hiszen az utazók igényeihez igazodva ismét több autóbuszjárat közlekedik majd a két város között.

Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) történt egyeztetés alapján, szeptember végétől, az utazók igényeihez igazodva, ismét több autóbuszjárat közlekedik majd Zalaegerszeg és Budapest között. Vigh László országgyűlés képviselő arról számolt be, hogy hétfőn Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel, valamint Fónagy János és Mosóczi László államtitkárokkal (ITM) tartott egyeztetésen arról született megállapodás, hogy

Ez azt jelenti, hogy a Volánbusz és a MÁV szakemberei a következő hetekben javaslatot nyújtanak be az utazók igényeinek megfelelő és egymáshoz igazodó új menetrendre, ami szeptember 28-án léphet életbe.

Az országgyűlési képviselő felidézte, hogy a Zalaegerszeg és Budapest között nyáron végrehajtott menetrendi változások, az autóbusz-járatok számának csökkentése "sérelmeket okozott az utazók körében". A változtatásokat akkor az tette indokolttá, hogy sokkal kevesebb diák volt, elmaradtak a nyári fesztiválok, továbbá a 60 év felettiek is kevesebbet utaztak, ezért a buszok kihasználtsága 60-70 százalékkal csökkent.

Balaicz Zoltán polgármester arról beszélt, hogy korábban átlagosan naponta 10 buszjárat közlekedett a főváros és a zalai megyeszékhely között, ez mostanra napi átlagban kettőre csökkent. A menetrendi változások miatt számtalan megkeresés érkezett a városházára, ezért az országgyűlési képviselővel közösen szakmai javaslatot dolgoztak ki, amit végül az ITM elfogadott.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

busz

közlekedés

autóbusz

zalaegerszeg