Kiderült: ekkor kezdődhet az új Duna-híd építése, ilyen lesz

MTI   
  Megosztom
Kiderült: ekkor kezdődhet az új Duna-híd építése, ilyen lesz

A híd a Dunát Mohácsnál keresztező és az ország nyugati, déli és keleti részén végigfutó M9-es autópálya-hálózat részét része lesz, és úgy építik meg, hogy négysávos közlekedésre is alkalmas legyen.

Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, a Duna-parti városban.

Palkovics László beszámolt arról, hogy a létesítmény 1,3 milliárd forintból zajló előkészítése már folyik, ennek eredményeként rendelkezésre áll már a híd engedélyezési terve, hamarosan pedig a jogerős környezetvédelmi és építési engedélye is meglesz. Mint mondta, a kabinet folyamatosan azon dolgozott és dolgozik, hogy a nagyvárosok gyorsforgalmi kapcsolatát biztosítsa, a határok ilyen módon való elérését megoldja, és hogy bármelyik településről fél óra alatt elérhetővé váljék egy-egy gyorsforgalmi út.

A fejlesztések folyamatosan zajlottak az elmúlt években és zajlanak jelenleg is: 2020 őszén 23-ból 18 megyeszékhely rendelkezik magas színvonalú bekötéssel a gyorsforgalmi hálózatba, 2025-re pedig minden megyeszékhely elérhető lesz négysávos úton, tízből kilenc magyar pedig fél óra alatt elérhet egy-egy négysávos, a gyorsforgalmi úthálózathoz kapcsolódó utat.

Azt mondta, a kabinet arra is törekszik, hogy az autópályák hálózata sugarassá váljon. Ennek szellemében készült el a komáromi híd, és ennek megfelelően tervezik a Soprontól Zalaegerszegen, Kaposváron, Pécsen, Szegeden és Békéscsabán át Nyíregyházáig vezető M9-es gyorsforgalmi utat, egyben a mohácsi Duna-hidat.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a mohácsi híd tervezése kapcsán beszámolt arról, hogy a híd megépítése együtt jár majd az 57-es út M6-M60-as autópálya csomópontjától az átkelőig történő négysávossá fejlesztésével, a másik oldalon a szakasz az 51-es főúthoz való csatlakozásával. A csaknem 800 méter hosszú hídon lehetőséget biztosítanak majd a gyalogos és kerékpáros forgalomra is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mohács

híd

duna-híd

fejlesztés

beruházás