102 milliárd jut idén útfelújításra: mutatjuk az érintett vonalakat

MTI   
  Megosztom
102 milliárd jut idén útfelújításra: mutatjuk az érintett vonalakat

Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 6219-es jelű, Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út Mezőfalva és Dunaújváros közötti szakaszának hétfői sárbogárdi átadóünnepségén.

Mosóczi László hangsúlyozta, hogy 2010 és 2019 között több mint hatezer kilométernyi közút újult meg 755 milliárd forintból.

Jelezte, jelenleg három programban is futnak útfelújítási projektek:

  • a Komplex útfelújítási program,
  • a Magyar falu program
  • és a Terület- és településfejlesztési operatív (Top) program segítségével 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 útszakasz újul meg mintegy 2400 kilométeren.

Az államtitkár közölte, a Top-ból finanszírozták a 22 kilométeres Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út teljes felújítását, amelynek 7,5 kilométeres szakasza 2018 végére elkészült közel 760 millió forintból, most a Dunaújvárosig tartó folytatást adták át, amely 14,5 kilométeren újult meg 1,6 milliárd forintból.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

útfejlesztés

útfelújítás

innovációs technológiai minisztérium