Szorult helyzetbe került egy egész ágazat: hogy vészelik át a határzárat?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Szorult helyzetbe került egy egész ágazat: hogy vészelik át a határzárat?

A határzár további egy hónapos meghosszabbításával még nehezebb helyzetbe kerültek az amúgy is komoly gondokkal küzdő hazai utazásszervezők, legfőképpen most azok, akik síeltetnek késő ősztől kora tavaszig. Kivárás, költségminimalizálás: ez a stratégiájuk, valamint a mostani hullám télre való lecsengésében bíznak . A szakmai szervezet a mielőbbi nyitásban bízik, hogy szilveszterre helyreáll a rend, és újra lehet utazni. Addig maradnak a hazai sípályák, melyek ugyan felkészülten várják a látogatók rohamát, persze ha az idő és a vírus is úgy akarja, de áramelésre azért számíthatunk - számolt be róla a Pénzcentrum.

Ahogy a portál írja, az elmúlt években az évnek ebben a szakában már az akciós síutakról szoktunk írni, az előfoglalási kedvezményeket pásztázzuk. Idén azonban mint annyi minden mást, ezt is keresztben húzta a koronavírus járvány. A csütörtöki Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy újabb egy hónappal meghosszabbítják a szeptember elsejével elrendelt határzárat október 1-jétől.

A döntés védekezési szempontból érthető, azonban teljes iparágakat ránt a mélybe, többek között az utazásszervezőket is, de csalódottak lehetnek síelni vágyó magyarok is, ők pedig nincsenek kevesen: már 2016-ban is több, mint félmillióan hódoltak a téli sportnak a Laurent Vanat svájci elemző cég piacelemzése szerint.

A jelenleg érvényben lévő utazási feltételek A Konzuli Szolgálat tájékoztatója alapján a világ valamennyi országa "utazásra nem javasolt" kategóriába került. Szeptember 1-jétől külföldi állampolgár Magyarország területére nem léphet, csak indokolt kivételekkel (kivéve cseh, szlovák és lengyel állampolgárok). A külföldről hazatérő magyaroknak pedig 14 napig - vagy mindaddig, amíg 2 nap különbséggel 2 negatív tesztet nem tudnak bemutatni karanténba kell vonulniuk. A teszteket Magyarországon kell elvégezni.

Nem könnyű most a túlélés

Megkerestünk számos síeltetéssel foglalkozó utazásszervezőt, ám a legtöbben elzárkóztak a nyilatkozat elől, találgatni itt és most nem szeretnénk ennek az okát. Ám aki válaszolt, az sem festett éppen rózsás képet a helyzetükről:

Nem könnyű a túlélés most semmilyen magyar utazásszervezőnek, általánosságban csökkent az utazási kedv, kiemelten a csoportos utazások, mindezt megfejelve a szeptember 1-jén életbe lépő korlátozásokkal. Kivárás, költségminimalizálás és a mostani hullám télre való lecsengésében bízunk - most ez a jellemző. Arra bíztatjuk utazóközönségünket is, hogy bízzanak egy "normálisabb" télben, amikor nem vagyunk Magyarország határai közé szorítva, és foglalják le síeléseiket ősszel.

- válaszolta a portál, megkeresésére Lengyel Ádám, a Travelex vezetője, majd hozzátette, mivel más EU tagországok között könnyebb az utazás (és nagyobb is az utazási kedv), ezért az Alpok szállásai az itthoni korlátozásoktól függetlenül töltődnek télre más külföldi és belföldi vendégekkel.

Amiben értelem szerűen nem értünk egyet a jelenlegi kormányzati kommunikációval: szerintünk egy utazás nem jár semmivel nagyobb kockázattal, mint a jelenlegi normál hétköznapok. Pláne nem a hegyekben, ahol hatalmas terek vannak, az emberek a szabad levegőn sportolnak. Nincs nagyobb kockázata egy hegyi sípályának, mint egy budapesti szupermarketnek, sőt... Nem véletlenül tüntetett a magyar turizmus több szereplője szeptember 11-én. A vírus terjedését a tavaszi időszakban meg lehetett előzni határok lezárásával, de jelenleg, mikor mindenhol jelen van, ez inkább csak egy jól kinéző kormányzati intézkedés - ami mellesleg a turizmusban dolgozók megélhetését nullázza le

- összegezte a helyzetüket Lengyel Ádám.

Náluk a legerősebb ösztönző, hogy meghirdették: ha az indulás előtt hivatalos hatósági korlátozás van érvényben, ők maguk fogják lemondani, és visszafizetni a túra teljes összegét. Az egyénileg utazók dönthetnek az elutazás mellett ilyen esetben is. Így nincs probléma azzal, hogy homályos és bonyolult lemondási feltételeket kelljen utasaiknak böngészni, vagy akkor is el kelljen utazni (vagy a befizetett pénzt elveszíteni), ha van valamilyen gyengébb hivatalos korlátozás (pl. egy tranzitország sárga besorolású), de azért az utazás megoldható valamilyen úton.

A szövetség bizakodó: mi mást tehet?

Megkerestük a szakma szövetésgét is, hogy megtudjuk, milyen eszközöket tudnak bevezni annak érdekében, hogy megmentsék a szektort. Mint kiderült, ők bíznak abban, hogy a határátlépésekkel és utazásokkal kapcsolatos szigorítások egy-két hónapon belül enyhülnek, és akár már a szilveszteri külföldi utazások és a decemberi, januári, februári síutak megvalósulhatnak.

A szövetség szerint az utazók utazási irodáknál is keresik az idei és jövő év eleji egyéni és csoportos ausztriai, szlovákiai és szlovéniai síutakat. Egyes kisebb, zártabb pályák esetében várható, hogy kevesen lesznek, tehát biztonságosan lehet majd síelni.

Természetesen meghatározó lesz, hogy miként lehet majd akkor utazni. Emellett egyre többen érdeklődnek olyan, tipikusan téli úti célok iránt is, mint például Thaiföld, vagy a Maldív-szigetek.

A hazai utazási irodákat is nagyon érzékenyen érinti a kialakult helyzet. Tavasz óta "hullámvasúton ülnek". Március közepétől elindultak a lemondások, átfoglalások, visszatérítések, majd a június 15-i nyitás után kis élénkülést tapasztaltunk a foglalásokban. Július 15-vel, az országok színkódokba sorolásával, megint jelentősen csökkent az utazási kedv. Közeledve az őszhöz megindultak a foglalások, azonban a szeptember 1-től érvényes korlátozások miatt ismét visszaesett az utazások száma. A szeptember 1-től érvényes, utazási korlátozásokat tartalmazó kormányrendeletet követő enyhítések a V4 országokból érkezők, továbbá a sport- és kulturális turizmus, valamint az üzleti utazások esetére vonatkoznak

- mondta el a Pénzcentrumnak Bakó Balázs, MUISZ szóvívője. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége más szakmai szervezetekkel közösen a járvány kitörése óta folyamatos egyeztetéseket folytat az illetékes döntéshozókkal, és nagy erőkkel küzd azért, hogy újbóli támogatásokat kapjon a szakma a munkaerő megtartása és a vállalkozások túlélése céljából.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a KAVOSZ Zrt. közös törekvései eredményeképp a COVID-19 koronavírus járvány miatt jelentős nehézségekkel küzdő turisztikai szektor segítése érdekében új, kedvezményes feltételrendszerű, kiemelt állami kamat- és kezességi díjtámogatásban, illetve költségtámogatásban részesített Széchenyi Turisztikai Kártya Folyószámlahitel került bevezetésre. Az új konstrukció a vállalkozások átmeneti likviditási problémáinak áthidalását szolgálja, vagyis a vállalkozások 1, 2 vagy 3 éves futamidejű szabadfelhasználású folyószámlahitelt igényelhetnek 250 millió forint maximális hitelösszegig a jogosultsági feltételeknek való megfelelés esetén.

Utak és szabályok

Nem csak érdeklődők, utak is vannak. Aki körülnéz a síeltetéssel foglalkozó utazási irodák kínálatai között, az találhat külföldi lehetőséget bőven kora télre, sőt októberi ősziszünetre is, és a különféle covid biztosítások keretében kötbérmentesen lemondhaóak ezek. Mások viszont csak januártól kínálják az osztrák, francia és olasz hegyekbe a lehetőségeket. Nem csak a magyar szakember, de a külföldi szervezetek is úgy vélik, hogy a síelés, mivel szabad levegőn történik, védőfelszerelésben, nem jelent különösebben nagy kockázatot.

France Montagnes, a hegyvidéki turisztikai szolgáltatásokban érdekelt francia vállalkozások legnagyobb szervezete a nyári tapasztalatokat is felhasználva tette közzé ajánlásait a síterepek számára. Elöljáróban megállapítják, hogy a síelés egy szabadtéri tevékenység, amely már önmagában is garantál néhány biztonsági intézkedést. Kesztyűvel, sállal vagy maszkkal a védekezés bizonyos szinten megoldott, az egymás közti távolság betartására pedig a sílécek és síbotok hossza és "hatótávolsága" is irányadó lehet.

A legfontosabb megállapítás, hogy egyelőre nem javasolják a kiadható napi bérletek számának korlátozását. Ez természetesen később változhat a járványhelyzet függvényében

- írja a síelők.hu.

  • A sílifteken, illetve a beléptető kapuk környékén, be- és kiszálláskor kötelező a maszk viselete minden 11. életévét betöltött és annál idősebb síelő számára.
  • Nagyobb hangsúly kell fektetni a síbérletek internetes vásárlására. Egyes síterepeken ilyen módon olcsóbban lehet bérleteket vásárolni.
  • Ahol sorok alakulhatnak ki, ott jelezni kell a biztonságos távolságtartás szabályait.
  • A síbuszokon is kötelező lesz a maszk. Az utasok külön ajtókon szállhatnak fel, illetve le.
  • Bárokban és vendéglőkben csak az asztalnál lehet fogyasztani és csak ott szolgálnak ki. Az asztalokat 1 méterre kell elhelyezni egymástól.
  • A rendezvényeket nem tiltják be. Azonban csak a közönség 50 százalékát engedhetik be. A 11 éven felülieknek itt is kötelező a maszk.

Ausztriában ellenben nem lesz esti parti, mivel az osztrák kormány betiltotta a bulizást a sípályáknál a következő téli szezonban, Tirol tartomány vezetője pedig sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az egyik síterepen korábban sokan elkapták a koronavírust. A kormány azután hozta meg ezt a döntést, hogy egyre több európai ország adott ki utazási figyelmeztetést nem csak Bécs városára, hanem az osztrák alpesi régióra is a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt. Ne felejtsük el, Ausztria hegyvidéki tartományában a gazdaság harmada és a munkahelyek negyede függ a turisztikai ágazattól, ezért különös gonddal kell óvni.

A hazai pálya előnye

Azoknak, akik idén mindenféleképpen síelnének, de nem kockáztatnak, vagy nem vállalják be a külföldre utazással járó tortúrákat, nekik marad a hazai pálya. Szerencsére a választék egyre szélesebb. A bánkúti sípálya Észak-Magyarország egyik legszebb részén fekszik a Bükki Nemzeti Park területén. A bánkúti Sí Klub összesen 7 húzóliftet üzemeltet, melyből 4 tányéros, 3 pedig tolókaros. Itt mindenki megtalálja a neki való pályát, ugyanis a pályarendszer 6 különböző nehézségű lesikló pályából és 2 könnyebb tanulópályából áll.

A dobogókői síparadicsom a fővárosiak kedvenc lejtője, mivel ez a síközpont fekszik a legközelebb Budapesthez. Ráadásul ez volt az első hivatalos magyar sípálya, mely már közel 100 éve, 1923 óta várja a síelőket! A sípályák kiindulópontja könnyen megközelíthető, a dobogókői nagy parkolótól és buszfordulótól 700 méterre található, a Makovecz Imre tervei alapján épült Zsindelyes vendéglőtől pár lépésre fekszik. Jó hóviszonyok mellett reggel 9-től délután 16 óráig várják a síelőket, márciusban pedig akár még tovább is működik a pályákat kiszolgáló 624 méter hosszú tányéros sífelvonó.

Magyarország legmagasabb pontján, a Kékestetőn található sípálya hazánk 2. leghosszabb lesiklópályája, mely a Mátraháza fölött fekvő Veronika-rétnél ér véget. A pálya kezdő síelők és családok számára alkalmas, mivel enyhe lejtése van a lesikópályának. A pályán egy 700 méteres tányéros felvonó és két tanulólift található. Az alpesi hangulatot árasztó környezetben sísuli és kölcsönző is található, ahol oktatók várják a síelni és snowboardozni vágyókat. A pálya kivilágított, valamint hangosítással felszerelt, így a síelhető órák számát itt is ki tudják tolni. A hó utánpótlását hóágyúk végzik, valamint pályafenntartó gépek gondoskodnak a hó egyenletes és tartós minőségéről.

Az Intersport Síaréna Eplény is bizakodva tekint az elkövetkező időszakra. A téli nyitást és működést alapvetően két dolog fogja befolyásolni, az egyik az időjárás a másik pedig a járványhelyzet.

A létesítményt minden szempontból felkészítjük arra, hogy akár már novemberben is tudjunk havat gyártani és a lehető leghamarabb nyitni. A hosszú távú adatok alapján erre december első felében reális lehetőség lesz, mi is erre készülünk. De ezt az éppen aktuális időjárás fogja megmondani. Természetesen november elejétől képesek leszünk a nyitásra, ha annak megfelelő lesz a helyzet. A víztározóink egyelőre tele vannak, a hóágyú rendszer karbantartása folyamatban van, és épül az új tányéros felvonó az A7-es pályánk alsó felén

- mondta el a Pénzcentrumnak Bátor Balázs, a Intersport Síaréna marketing vezetője.

Ám a járványhelyzet megoldása a nehezebb lesz, hiszen azzal még annyira sem tudnak tervezni, mint az időjárás tekintetében. Minden szükséges óvintézkedést megtesznek, értve ezalatt a kézfertőtlenítők kihelyezését, a rendszeres és alapos felület fertőtlenítéseket, szükség esetén a plexi falak felállítását, valamint a kötelező maszkviselést minden olyan kolléga részére, aki zárt térben tartózkodik és közvetlenül érintkezik az ügyfelekkel. Ezen felül kidolgoztak egy belső protokollt, mi a teendője a kollégáknak, a kormány által kötelezően előírtakon felül, ha pozitív lesz a teszteredmény koronavírusra.

Úgy gondoljuk, ezekkel az intézkedésekkel sikerül kordában tartani a járványhelyzetet helyben és országosan is. Viszont arra számítunk, hogy az általános bizonytalanság, valamint az esetleges korlátozó intézkedések miatt, a sportolásra, kikapcsolódása vágyók télen is a belföldi turizmust és helyszíneket választják, úgy ahogy nyáron történt. Ezért összességében a látogatószám akár radikális emelkedésére számítunk. Az árainkat kénytelenek vagyunk emelni, hiszen, ha nem is jelentős, de van infláció, a járványügyi költségeket is ki kell gazdálkodnunk, valamint a bérköltségek is emelkednek. Mindemellett azon dolgozunk, hogy ez az áremelkedés a lehető legkisebb legyen, ráadásul úgy, hogy közben a szolgáltatásaink színvonalát is emelni akarjuk. Ennek keretében készül el az új felvonó, ami elsősorban a síelni snowboardozni tanulókat célozza meg. A hamarosan induló OKJ-s oktató képzésen részt vevők közül is szeretnénk a lehető legtöbb új oktatókat alkalmazni, hogy még tanulóbarátabb pálya lehessünk. Ezeken felül fejlesztjük a kölcsönzőnket, valamint a vendéglátóipari egységeinket és azok étel és ital kínálatát. Az elvünk az, hogy ne csak az árak emelkedjenek, hanem a szolgáltatások minősége is, hogy hozzánk a kikapcsolódni, sportolni vágyók továbbra is örömmel jöjjenek

- számolt be Bátor Balázs

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

utazásszervezők

síelés

síszezon

koronavírus

koronavírus-járvány

határzár