Milliárdokból fejlesztik a balatoni régiót: íme 8 vadiúj látnivaló a magyar tengernél

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Milliárdokból fejlesztik a balatoni régiót: íme 8 vadiúj látnivaló a magyar tengernél

Egyre több ponton fejlesztik a Balaton menti természeti kincseket bemutató központokat, látogatóhelyeket, kilátókat és bemutatóhelyeket. Nem véletlenül: a legfrissebb adatok szerint évente körülbelül félmillióan látogatják csak ezeket az attrakciókat a magyar tenger mentén és annak környékén. A Balaton térség környezet- és természetvédelmét érintő kérdésekről, valamint a tervezett és megvalósult projektekről a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén számoltak be az érintett minisztériumok és szervezetek. A HelloVidék most ez alapján szedte össze az elmúlt időszak legjobb fejlesztéseit.

Az Agrárminisztérium több mint 40 milliárd forintot fordított az elmúlt időszakban a természeti értékeink megőrzését és bemutatását célzó közvetlen beruházásokra. Jó hír, hogy az így megvalósuló, csaknem száz projektnek köszönhetően legalább 100 ezer hektáron javult országszerte a hazai természeti területeik és a természeti ismeretátadást szolgáló létesítmények állapota. A nemzeti park igazgatóságok feladatellátása ugyanis túlmutat a természetvédelmi területek megőrzésén:

Ma Magyarországon összesen 186 darab, csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvény-hálózat, 64 bemutatóhely, 33 látogatóközpont, 4 arborétum, illetve 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang mutatja be a védett területek természeti és kultúrtörténeti értékeit. Nem véletlen, hogy a nemzeti parkok regisztrált látogatószáma tavaly elérte az 1,6 millió főt.

A Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén beszámolt tevékenységéről, aktuális projektjeiről és a befejezett fejlesztéseiről a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Ahogy arra a szakemberek a tanácskozáson rámutattak, Budapest után a Balaton az ország legjelentősebb turisztikai központja. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint a Balaton térségében 2015 óta a külföldi és belföldi turisták száma összességében 14 százalékkal emelkedett, évente 2 millió fő körül mozog.

Az állami természetvédelemnek ezért minden korábbinál nagyobb felelőssége van ezeknek a turistáknak a megszólításában, a természeti értékeink megismertetésében, illetve a szezonalitás csökkentésében. Nem véletlen, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park esetében a regisztrált érdeklődők száma mára megközelíti az 500 ezer látogatót. De nézzük meg az aktuális projektek összefoglalóját!

Natura 2000 területeket bemutató hálózat kialakítása:

Ez a szépen megfogalmazott projekt a Berek Világa Látogatóközpont kialakítását jelenti, amely több tekintetben is hiánypótló az ordacsehi térség életében. Többek között azért is, mert jelenleg nem találhatunk a déli part mentén a természeti értékek bemutatására alkalmas ökoturisztikai központot. A szakemberek szerint ugyanis a Dél-balatoni berkek élővilága még napjainkban is szinte érintetlen szépségében lelhető fel.

Az egész évben nyitva tartó létesítmény a tervek szerint a környezeti nevelés, oktatás, szemléletformálás kiinduló bázisa lesz, ami kiszolgálja a társadalom természeti környezet megismerésére irányuló, sokszor kikapcsolódást, feltöltődést, rekreációt is érintő egyre növekvő igényét. A Kormány már elfogadta a kivitelezéshez szükséges források ráemelését, és a kivitelezési munkálatok megkezdéséhez érvényes építési engedéllyel rendelkezik.

Kis-Balaton Látogatóközpont kialakítása és a Diás-szigeti Fekete István Emlékhely fejlesztése:

A tájba illeszkedő, a mai kor igényeit szem előtt tartó, több funkciós látogatóközpont épülete a szakemberek meglátása szerint kitűnő kiindulópontja a terület élővilágát bemutató szárazföldi és vízi túráknak. A kiállítás, a tanösvény és a kapcsolódó programok továbbá megvilágítják az élővilág változatosságát és az ökológiai összefüggéseket. A Diás-szigeti Fekete István Emlékhely fejlesztése már elkészült: megtörtént az épület külső és belső felújítása, a burkolatok cseréje, a tető nádazása, a meglévő kiállítóterek egybe nyitása, az új kiállítás létrehozása és a Matula kunyhó felújítása.

A Lóczy-barlang Látogatóközpont kialakítása Balatonfüreden:

A fejlesztés egy élményszerű látogatás feltételeit biztosító beltéri és szabadtéri interaktív kiállítással kezdődik, ahol a Lóczy-barlang földtani és természeti értékeiről szóló filmeket vetítenek. Kialakítanak egy geológiai bemutató tanösvényt, akadálymentesítik a központot és annak közvetlen környezetében parkolókat létesítenek. A projekt fontos részét képezi a környezetbarát, megújuló energiát hasznosító épületenergetikai rendszer (zöld tető, napelem rendszer), amely 100 százalékban fedezi az épületegyüttes energiaigényét, beleértve a fűtési, és a világítási energia egészét.

A Salföld Major fejlesztése:

Bővítették és akadálymentesítették a fogadóépületet, miközben megteremtették az „élményszerű látogatás” feltételeit: interaktív hangos táblákat alakítottak ki árnyékolóval és padokkal, felújították az állatsimogatót és átalakították az állatkenneleket. Lecserélték a teljes információs táblarendszert, amelyek „többnyelvűsítettek” magyar, angol és német nyelven, illetve néhány helyen cseh, szlovák és lengyel nyelven is elhelyeztek információkat. Gondoltak a kerékpárosokra és a családosokra is: a meglévő játszótér új játékelemekkel és árnyékolással bővült.

A Hegyestű Geológiai Bemutatóhely fejlesztése Monoszlón:

A turisták komfortérzetét javító fejlesztések valósultak meg többek között az úgynevezett bányagödörnél, a teraszon és a felső kilátónál. Utóbbi helyszínen pihenőhelyeket, asztalokat, padokat és egyedi pihenőágyakat létesítettek, illetve pihenőpadokat alakítottak ki a tereplépcső mentén az idősebb látogatók igényeinek figyelembevételével.

Az attrakció közvetlen környezete is megújult: ennek részeként a lépcsők rendezése, a fokok átrakása, a lépcsők mellett fémkorlátok, illetve a felső kilátónál további korlát elhelyezése megtörtént, valamint kerékpártámaszok és hulladéktároló edények kerültek a helyszínre, ahol megvalósult a környezet rendezése, a terasz bazalt burkolatának felújítása és a támfalak felújítása.

A Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont fejlesztése:

A hangsúly az élményszerű látogatás feltételeit biztosító fejlesztéseken volt: a meglévő audio guide rendszer további három nyelvvel (cseh, szlovák, lengyel) történő bővítése, valamint az auido guide kiegészítése a 3D-s film tartalmaival angol és német nyelven. Emellett olyan, család és gyermekbarát projektelemeket helyeztek el, mint a a belső udvaron található, meglévő játszótér árnyékolása.

Kápolnapusztai Bivalyrezervátum vonzerőfejlesztése:

Az akadálymentesítési szempontoknak megfelelő korszerűsítés a kiállítás és a bemutató sétaút megújítására irányul, amely magában foglalja:

  • a pallóval burkolt tanösvény-részek és egyéb földösvények átalakítását, bizonyos szakaszok szilárd burkolattal történő ellátását,
  • a meglévő akadálymentes mellékhelyiség korszerűsítését, valamint
  • audio guide rendszer kialakítását,
  • interaktív élményelemek biztosítását.

Ahogy az a beszámolóból kiderül, a tervezésnél a felhasználók széles csoportjának igényeit vették figyelembe, akik állapotuknál fogva hátrányt szenvednek az egyes szolgáltatások igénybevételénél és a közlekedésben. Ide sorolhatóak a mozgáskorlátozott látogatók és más fogyatékkal élők mellett például a kismamák, kisgyermekes családok, idősek is. A fejlesztés hozzájárul a Pannonian Nature Network (Nyugat-Pannónia 4 nemzeti parkjának és 9 natúrparkjának hálózata) régió magyar oldalának az osztrák oldalhoz akadálymentesítési szempontból való felzárkóztatásához, a látogatói kör bővüléséhez, a térségben a vendégéjszakák számának növekedéséhez.

Muraszemenyei Hódvár Vízitúra Kikötő fejlesztése:

A kikötő kapacitása 2017-2018. év során bővült új tárólóhelyiség kialakításával, valamint új kenuk és csónakok beszerzésével. A tervek között szerepel még a csónaktároló épület napelemes energetikai fejlesztés, hód-les telepítése a bázis közelében, ahol a látogatóknak lehetősége nyílik a hód természet-alakító tevékenységének megfigyelésére.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

balcsi

magyar tenger

fejlesztés