Újabb határ menti beruházás: ökoturisztikai látogatócentrum épül Karván

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb határ menti beruházás: ökoturisztikai látogatócentrum épül Karván

A szlovák-magyar határon átnyúló együttműködési program keretében, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal közös RiWild azonosítójó INTERREG V-A pályázat révén új ökoturisztikai látogatócentrum létesül a Lábatlannal szemben, az EUROVELO6 útvonalon található Karván.

Karva éppen félúton fekszik Révkomárom és Párkány között, az EUROVELO6 útvonalon a Duna partján csodaszép környezetben tekerve közelíthetjük meg, Lábatlan felől pedig akár komppal is átruccanhatunk. Részben a kerékpárútnak, részben pedig az egyedülálló Duna-panorámának köszönhető, hogy évről évre több szlovákiai és magyar turista keresi fel a települést.

EUROVELO6 útvonal a karvai kilátóból
EUROVELO6 útvonala a karvai kilátóból

Szerencsére nem érte váratlanul a forgalomnövekedés a helyieket, hiszen Karva pihenőparkkal, illetve kilátóval is büszkélkedhet, kápolnát építettek, a település Árpád-kori templomát is meg lehet csodálni, helyi termék programokon lehet megismerni a karvai gyümölcsösöket, s a folyó partján már nemcsak kerékpáros szervizpont, hanem egy kis büfé is várja az érdeklődőket.

Karva a kúriák, kastélyok falva volt egykor, ezek felújítása a település számára fontos feladat. Az egyik ilyen kúria felújításával épülhet fel az az ökoturisztikai centrum, amely a tervek szerint 2022-ben nyithatja meg a kapuit, s hiánypótló beruházás, hiszen Komárom környékén a Duna szlovákiai oldalán jelenleg nincs hasonló, 21. századi interpretációs technológiát alkalmazó ökoturisztikai létesítmény, amely a Virtuális Valóság, a Leap Motion és egyéb egyedi eszközökkel viszi közelebb a látogatókhoz a térség természeti adottságit és mutatja be az ember helyének sok évszázados változásait a tájban.

A látogatóközpont működésének és az egyedi bemutatásnak a szakmai koncepcióját az Innotime Hungary kft alakítja ki, az épület tervezője Smidt Tamás építész. Karva célja, hogy a látogatóközpont a térség öko- és aktív turisztikai központjává váljék, ahol a látogatók az egész térségről megfelelő információt kaphatnak, összeállíthatják a saját bakancslistájukat, amihez a látogatóközpont szükség esetén túra- és / vagy idegenvezetőt, a kenutúrákhoz szakvezetőt, más esetben audioguide-ot vagy térképet is biztosítani tud, egyben lehetőséget kínál arra, hogy a környék látnivalóinak a jegyei megvásárolhatóak legyenek, illetve közös csomagként megvehetőekké váljanak a Dunamente élményei a szlovák és a magyar oldalon is.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ökoturisztika

ökoturisztikai látogatóközpont

karva

lábatlan

szlovák-magyar határ

együttműködés