Ez lesz a koronavírus-oltás után: a magyarok szerint így alakulhat a vírus utáni életünk

MTI   
  Megosztom
Ez lesz a koronavírus-oltás után: a magyarok szerint így alakulhat a vírus utáni életünk

A magyarok egyelőre nem támogatják széles körben a vakcinaútlevél bevezetését - derült ki a Pénzcentrum több mint 13 ezer fő bevonásával készült kutatásából. Felmérésükben többek között arra is kíváncsiak voltak, mit gondolnak a magyarok, mely helyeket használhassák csak beoltott személyek, de kiderült az is, hajlandóak lennének-e oltakozni, ha csak úgy nyaralhatnának a jövőben.

2021. január 13. és 20. között végzett felmérésünkben az oltás témakörét jártuk körül: kíváncsiak voltunk, mit gondolnak, mely gyártók termékeiben bíznak, és főleg mit várnak a jövőtől, hogy kellene élnünk szerintük akkor, amikor már elérhető lesz mindenki számára a vakcina. A válaszok első felének elemzéséből megtudtuk, hogy a magyarok szívesen oltakoznának, leginkább a nyugati oltóanyagokban bíznak, és nagyon szeretnék, hogy az élet visszaálljon a megszokott kerékvágásba: legtöbben utazni szeretnének már.

A második etapban azt a kérdést elemeztük, hogy ha a kitöltőn múlna, lenne-e olyan munkakör, amit ezentúl csak beoltott személy láthatna el? (A válaszadók egy elég jelentős része, 58,55 százaléka gondolja úgy, hogy bizonyos munkakörökben szükséges lenne kötelezővé tenni az oltásokat.)

Szigorúan ellenőrzött helyek

A kérdőív harmadik részében - írja a Pénzcentrum - tehát a vírus utáni életünk alakulására voltunk kíváncsiak, pontosabban arra, hogy olvasóink miképp képzelik el azt a világot. Az első erre vonatkozó kérdés így hangzott: Szerinted legyenek olyan helyek, amelyeket csak igazoltan beoltott személyek látogathatnak majd a jövőben?

Ahogy a grafikonon is jól látszik, válaszadóink közel fele, 48,5 százaléka nem tartja szükségesnek bevezetni a kötelező oltás, 39,8 százaléka viszont igen. A bizonytalanok aránya a "szokásos" 10 százalék körül mozog, mint ahogy a többi kérdés esetében ezt megszokhattuk (egyetlen kivétel volt csupán, mely egy esetleges magyar fejlesztésű vakcinára vonatkozott, itt a bizonytalanok aránya extra magas, 36,6 százalék volt).

Reptér, uszoda, diszkó

A következő kérdés azokhoz szólt, akik a fentire igennel válaszoltak: felsoroltunk különböző, sokak által látogatott helyeket, és megkértük a olvasóinkat, jelöljék meg (akár többet is) azokat, ahol szerintük ez elengedhetetlen lenne. Legtöbb szavazatot a reptér kapta (4044), második helyen az uszoda, strand fürdő végzett (3738), harmadik helyen pedig diszkó, szórakozóhely. A további sorrend közel azonos számú szavazattal:

  • színház 34,4%
  • sportrendezvény: 33,6%
  • 100 főnél nagyobb befogadóképességű étterem, pub: 33%
  • mozi: 31,5%
  • iskola: 28,9%
  • óvoda, bölcsőde: 26,1%
  • edzőterem: 23,8%
  • vonat, távolsági busz: 21,8%

Az kérdésre igennek válaszolók viszonlag kis aránya, 18,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerinte az orvosi rendelőket csak oltott személyek látogathassák, a templomra még kevesebben szavaztak: 17,9 százalék, a helyik tömegközlekedési eszközökre pedig alig több, mint 16 százalékuk voksolt. Emellett lehetőség volt egyéb válaszok írására is, sokan jelezték, hogy a biztonság érdekében minden nyilvános hely számára javasolnák, de olyan válaszadó is volt, aki inkább a meggyőzésre tenné a hangsúlyt.

Utazási kedvből nincs hiány - de erről már a cikk folytatásában, a Pénzcentrumon olvashattok.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

utazás

koronavírus

járványhelyzet