Fontos változás a Volán járatain: a járvány miatt módosul a felszállás rendje

HelloVidék   
  Megosztom
Fontos változás a Volán járatain: a járvány miatt módosul a felszállás rendje

A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be: a közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.

A Covid–19 harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb erőpróba elé állítja Magyarországot, a járvány utasaink és munkavállalóink egészségét is egyre erősebben veszélyezteti

- írják a közleméynben.

A Volánbusz ezért rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain: a fizikai kontaktus minimalizálása érdekében az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve – azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást – a helyi járatokon március 29-től egységesen felfüggeszti az első ajtós felszállást; a járművezetőket kordonnal határolja el az utastértől.

Az állami tulajdonú közlekedési társaságok összehangolt, egységes működésének köszönhetően utasainknak a korábbi hasonló intézkedésekhez képest több lehetőségük van megvenni jegyüket vagy bérletüket: a kordonozást követően továbbra is elérhető csatornákon (pénztárak, jegykiadó automaták, Közlekedési Mobiljegy alkalmazás és társalkalmazásai), illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint zajlik az értékesítés. Újdonságként a MÁV-START pénztáraiban – országszerte közel 300 helyszínen – március 29-től, hétfőtől első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni.

Az intézkedések ideje alatt folyamatosan dolgoznak további új értékesítési csatornák bevonásán. A Volánbusz felelős szolgáltatóként és munkáltatóként minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelme, a közszolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében.

A társaság – a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaival és a járványügyi rendelkezésekkel összhangban – a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítő szert használt fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból összesen csaknem 68 ezer litert biztosított, a szájmaszkok különböző típusaiból (orvosi, textil, FFP2 és FFP3) pedig már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak.

Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről. A szájat és az orrot eltakaró maszk használata 2020. november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek teljes területén kötelező. A kivételes helyzetben társaságunk kéri az utasok türelmét; köszönjük, hogy megértéssel kezelik a rendkívüli intézkedéseket! Vigyázzunk egymásra

- írták közleményükben.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

járványhelyzet

volánbusz

busz

buszozás

szabályok

rendkívüli intézkedések