Jó hír a hajózás szerelmeseinek: újraindulnak a körjáratok a Dunán
Április 24-én, szombaton újraindulnak a Dunakanyarban a hajós körjáratok a népszerű Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon. A látványos és kedvelt járatot egyelőre hétvégenként indítják, de májustól hétfő kivételével akár minden nap hajózhatunk egyet.
Április 24-én, szombaton újraindulnak a Dunakanyar körjáratai, és egészen szeptemberig hajózhatnak az érdeklődők az impozáns panorámájú tájon.
A Mahart PassNave Kft. körjárataira az utasok napijegyet válthatnak, amellyel az adott napon bármelyik kikötőben ki- és beszállhatnak a hajóra, tetszőlegesen megszakítva az utazást.
Áprilisban a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekedő járatok indulnak újra, egyelőre csak pénteken, szombaton és vasárnap indul hajó Visegrád hajóállomásról, délelőtt 10 órakor, valamint délután 14 órakor. Májustól szeptemberig viszont már hétfő kivételével minden nap közlekedik majd a körjárat, és hétvégenként nagyobb gyakorisággal indulnak majd a hajók.
A napi jegyár egységesen 1000 forintba kerül, kutyát és kerékpárt jegy ellenében, 500-500 ft-ért lehet felvinni a fedélzetre. Idén is megéri a Kajla-útlevél a kisdiákoknak, a vele rendelkező tanulók ingyen utazhatnak a hajón, ahogy a 2 éven aluli kisgyermekek számára is ingyenes az utazás.
A járványhelyzet miatt a Mahart PassNave járatain különleges biztonsági szabályozások érvényesek: kötelező a maszk viselése a járművön tartózkodó összes utasnak, akik csak testhőmérséklet-ellenőrzést és kézfertőtlenítést követően léphetnek a fedélzetre. A járatok maximális befogadóképességét 125 főben maximalizálták a dunai kirándulóhajóknál.
Indulás előtt érdemes tájékozódni a menetrendről a Mahart oldalán.
Júniusban újabb három körjáratot indítanak, idén új megállóhelyként Szobot és Verőcét is érintve.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)