Újabb szakaszon tekerhetünk Szabolcsban: kibővítik a záhonyi kerékpárút-hálózatot

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb szakaszon tekerhetünk Szabolcsban: kibővítik a záhonyi kerékpárút-hálózatot

A Magyar Falu Program keretében Záhony önkormányzata 50 millió forint támogatásban részesült a belterületi kerékpárút felújítására a Határőrség és az Ady Endre út közötti szakaszra.

A szon.hu beszámolója szerint Helmeczi Lászlótól, a város polgármester arról számolt be, hogy már elkészültek a tervek, kiválasztották a kivitelezőt is, valamint a kerékpárút nyomvonalán eltávolították azokat a fákat, amelyek vagy betegek voltak, vagy az utat veszélyeztették. A polgármester azt is elárulta, hogy, a kivitelezés várhatóan idén júliusban kezdődik.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

záhony

kerékpárút

bringaút

bicikliút

szabolcs-szatmár-bereg megye