Rengetegen foglaltak szállást pünkösdre: pórul járhat, akinek nincs oltási igazolványa

HelloVidék   
  Megosztom
Rengetegen foglaltak szállást pünkösdre: pórul járhat, akinek nincs oltási igazolványa

Ahogy Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke beszámolt róla, pünkösdre rengeteg belföldi foglalás érkezett, ha mindenki eljön és rendelkezik védettségi igazolvánnyal, 80 százalékos kihasználtsággal működhetnek majd a szállodák és a magánszálláshelyek. A jobb helyek már be is teltek.

Kiemelkedő szezonra számítunk a visszajelzések szerint, már ami a belföldi turizmust illeti, várhatóan telt ház lesz mindenhol, a tavalyi évet meghaladó lesz az eltöltött vendégéjszakák száma

- mondta a Blikknek a szövetség elnöke, hozzátette azt is, hogy sajnos, nem fogják sehol sem beengedni azt a vendéget, akinek nincs igazolványa.

- hangsúlyozta Flesch Tamás.

A portál kitért arra is, hogy bíznak-e a külföldről élrkező turistaáradatban, de az elnök szerint idén nagyon szerény adatokra számítanak, mivel a légitársaságok nem indultak még el.

A környező országokból csak onnan várható forgalom, amelyekkel egyezményünk van vagy lesz, innen zömében autóval érkeznek majd a vendégek. Talán idén őszre vagy jövő tavaszra számíthatunk élénkebb látogatottságra

- tette hozzá a szakember.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

oltási igazolvány

szállás

utazás

pünkösd

belföldi turizmus

belföldi utazás