Idén Tokaj lesz a sláger? Mutatjuk, mit tartogat az utazóknak a régió

HelloVidék   
  Megosztom
Idén Tokaj lesz a sláger? Mutatjuk, mit tartogat az utazóknak a régió

A korlátozások feloldásának köszönhetően végre újra nyakunkba vehetjük az országot. Abban azonban egészen biztosak lehetünk, hogy a pandémia nem hagyja nyom nélkül az utazási szokásokat sem – ahogy tavaly, úgy idén is inkább a belföldi célpontokat fogjuk előnyben részesíteni. A koronavírus átalakította az úticél preferenciákat, így újra aranykorukat élhetik az eddig kevésbé látogatott festői tájak – többek között a tokaji borvidék is, amely nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet adottságai alapján megérdemelne. A Roadster munkatársai éppen ezért fogták magukat és ellátogattak erre a különleges helyre, hogy elmeséljék mennyi szépség és rejtély található a világörökség részét képező vidéken.

Tokaj turisztikai adottságait sokan alábecsülik, mert úgy gondolják, hogy a borokon kívül semmi mást nem tartogat. Mutatjuk, mi mindent nyújthat az utazóknak eme rejtélyes város, mert nemcsak a magyar tenger érdemel figyelmet nyáron. Ez kiváltképp igaz ebben időszakban, amikor az emberek még kissé félve indulnak el a zsúfolt turistacélpontok felé, de már tűkön ülve várják, hogy ismét vadregényes tájakon kalandozzanak, felelevenítsék a történelmet és a természet lágy ölén lazítsanak a több hónapnyi bezártság után.

Tokaj a nagy találkozások térsége: itt torkollik egymásba a Tisza és a Bodrog, de ugyancsak itt ér össze Hegyalja és az Alföld. Ezeknek a nagy találkozásoknak köszönhetjük a térség festői tájait – többek között Mád lenyűgöző dűlőit – Urágyát, Szent Tamást és a Királyt –, ahol még Instagram szűrő sem szükséges „a lájkmágnes” képekhez. Ezek a helyek felérnek egy időutazással, hiszen saját szemünkkel láthatjuk, milyen bámulatos nagyságú erőt fejtettek ki a vulkánok egykoron.

A borvidék ódon falai szinte mesélni tudnának: a svábok lakta Hercegkút, amely 2002 óta a Világörökség részét képezi a mai napig hű hagyományaihoz, amit jól példáz a Gombos-hegyen található, hobitlakra emlékeztető pincesor. A Füzéri vár, valamint Regéc vára ugyancsak múltidézésre hívja a látogatókat. Az előbbit néhány éve újították fel, így napjainkban még látványosabb látkép tárul az utazók elé.

Az aktív pihenés kedvelőit egy igazi adrenalin bomba várja a Zempléni kalandparkban, ahová a Roadster szerint érdemes kevésbé frekventált időpontokban menni, elkerülve a tumultust a bob-és drótkötélpályán. Akik szeretnének még magasabb sebességfokozatra kapcsolni és egy kicsit quadozni, azoknak vétek lenne kihagyniuk a Dereszla és Henye borászat által kínált John Deere Gatorokat, melyekkel felfedezhetik a környék bámulatos dűlőit. Azok sem maradhatnak program nélkül, akik sokkal békésebb és lassabb módon tárnák fel a természet csodáit. Nekik kedvez a Mahart tavaly indult projektje, melynek köszönhetően akár párosan, vagy 10-12 fő társaságában is nekivághatnak a Bodrognak és a Tiszának.

Az ámulatba ejtő természeti és építészeti szépségek mellett ámulatba ejtő emberek munkájának lehetünk szem- és fültanúi a térségben. A tokaji termelők régóta dolgoznak azon, hogy világszerte elismerjék a borvidéket, ám a várva-várt áttörés még várat magára.

Akkor fogják elismerni, ha mi is elismerjük, ha a helyi borászok képesek hinni az aszúban! Addig, amíg fillérekért is lehet aszút kapni, addig zavaros a kép, és főleg a termőhelynek kell a lényegesnek lenni, ahogy Burgundiában is. A tokaji aszú soha nem volt világmárka. A minősége erre predesztinálja, de az, amit az elődök elértek, nekünk nem elég

– mondta a borászlegenda, Szepsy István, a térség dínyertes borásza a portálnak.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

borászat

tokaj

utazás

tokaji borvidék

tisza

bodrog