Zsebbenyúlós nyár vár a szülőkre: ennyiből jön ki a gyerek táboroztatása

HelloVidék   
  Megosztom
Zsebbenyúlós nyár vár a szülőkre: ennyiből jön ki a gyerek táboroztatása

Tömegesen megindultak a jelentkezések a nyári táborokba. A hirtelen roham hatására gyorsan telítődnek a helyszínek. De mennyiből jön most ki egy tábor? Mennyit kell kiszorítani egy családnak, ha nem tudják megoldani a folyamatos gyermekfelügyeletet? Ennek jártunk most utána!

Idén nyáron ismét lehet gyermektáborokat szervezni és az engedély mind a napközis, mind az ottalvós táborokra vonatkozik. A 2021. június 15-én kezdődő nyári szünetben közel másfél millió gyerek számára ér véget a tanév, akik számára nagyon fontos, hogy szabad nyaruk lehessen. A nyári szünet tizenegy hét hosszú lesz, így komoly fejtörést okozhat a szülőknek, hogy miként oldják meg a gyerekek elhelyezését.

A gyermekek hosszabb-rövidebb ideig online tanultak, nem találkoztak kortársaikkal, illetve a korlátozások is megviselték őket. Kell nekik a szabadság, az önfeledt játék és az élmények, amiket a táborok adhatnak meg. Szülői szemszögből nézve a gyermekfelügyelet megoldásában kell a segítség, sok édesanyának, édesapának kellett kivennie a szabadságának nagyobb részét az elmúlt időszakban, akinek pedig még maradt pár kivehető nap, azoknak nem feltétlenül engedélyezi a munkaadója

- mondta el Tóth Béla a Taborfigyelo.hu portál vezetője.

A harmadik felet se felejtsük, a táboroztatókat. Rengeteg táborszervező várta a bejelentést, a hivatalos engedélyt, hogy tudják, lehetnek gyermektáborok, és lesz lehetőségük a gyerekekkel foglalkozni a vakáció alatt, ami a megélhetésük egy jelentős részét adja

- tette hozzá, majd kitért arra is, hogy egy hónappal a vakáció kezdete előtt valamelyest jobban állnak a foglalásokkal, mint tavaly, de még mindig több mint a gyermek felének nincs lefoglalt tábora a nyárra.

A tavalyi évben már megtapasztaltuk, mire számíthatunk, rohamra. Ezt előre jeleztük is a táborszervezőknek, ahogy a szülőknek is folyamatosan kommunikáltuk. Már az elmúlt két hétben látszott, hogy bizakodóak a szülők, megnőtt a látogatottság és a táborjelentkezések száma is, de az igazi dömping még csak most várható. Egyszerre szeretne most mindenki tábort foglalni, így a Táborfigyelő rendszerét is megerősítettük, hogy zökkenőmentesen tudják intézni a szülők a foglalásokat

- emelte ki Tóth Béla.

A Táborfigyelő portál elemzése szerint az idei vakáció jóval több gyermek számára tartogat élménydús táborozást, mint tavaly, ami átlagosan 80% feletti foglaltságot eredményezhet a táborokban. Tízből hat család napközis programot választ, a legtöbben sporttal töltik a vakációt, de megjelentek a newtech táborok is. A táborárak nem nőttek tavalyhoz képest, de régiónként nagy különbségek lehetnek, valamint érezhető, hogy a minőség egyre fontosabb a szülőknek.

Az elemzésből az is kiderült 20%-kal magasabb a táborfoglalások száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, aminek eredményeként 190 ezer gyermek táborozhat legalább egy hetet a vakáció ideje alatt. A növekvő gyermekszám a foglalási arányt is pozitívan befolyásolja, elérhetővé válik a nyárra a 80-85% közötti foglaltság a táborokban, ami már rentábilissá teszi a szolgáltatást, így a tábori piac - a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján - át tudta vészelni a koronavírus negatív hatásait.

Érdekesség továbbá, hogy többen választanak napközis tábort (55%), mint ottalvós programot, viszont látszik a visszarendeződés. A koronavírus előtti időszakban fele-fele arányban választottak gyermekek és szüleik a típusok közül, addig 2020-ban tíz gyermekből hat napközis táborban volt a nyári szünet alatt. Ez a típus idén is vezet, de már többen foglalnak ottalvós vakáció lehetőséget is, mint tavaly.

A megyénkénti táborkínálat az alábbiak szerint alakul:

  • Pest 13%
  • Bács-Kiskun 9%
  • Veszprém 8%
  • Somogy 8%
  • Fejér 7%
  • Vas 7%
  • Nógrád 6%
  • Győr-Moson-Sopron 6%
  • Hajdú-Bihar 5%
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg 4%
  • Heves 4%
  • Csongrád-Csanád 4%
  • Jász-Nagykun-Szolnok 3%
  • Zala 3%
  • Baranya 3%
  • Borsod-Abaúj-Zemplén 3%
  • Komárom-Esztergom 3%
  • Tolna 2%
  • Békés 2%

A témánkénti megyei bontás nagyon nehéz lenne Tóth Béla szerint, hiszen közel ezer táborturnus érhető el náluk, aminek közel 60%-a nem a fővárosban valósul meg, és témákat tekintve több száz közül lehet választani. De az jól látszik az elemzésből, hogy a legtöbb gyermek sporttáborokban vakációzik, de kaland- és angoltáborokat is sokan választanak. Újdonság, hogy megjelentek a newtech táborok, amelyek, haladva a korral, a legmodernebb technológiák használatára tanítják a táborozó gyerekeknek, mint például drónprogramozás, mesterséges intelligencia, alkalmazásfejlesztés és robotika.

Mennyiből táborozik idén a gyerek?

A táborárak érdemben nem emelkedtek a tavalyi évhez képest, így egy napközis tábor átlagára országosan 35 ezer forint, míg ez az érték az ottalvós táborok esetében 56 ezer forint. Fontos megjegyezni, hogy régiónként akár tízezer forintos különbségek is előfordulhatnak ugyanolyan tábortípus esetén. Ennek mentén megnéztük a táborkereső oldal kínálatában a jelenleg elérhető ajánlatok között, milyen árakat találunk. A teljesség igénye nélkül válogattunk az elérhető táborok között.

DO60 Balance camp - Zamárdi

Helyszín: Zamárdi
Időpont: 2021. aug. 1. - aug. 7.
Árak: 88.900 Ft/turnus

Lovastábor Sümegen

Helyszín: Sümeg
Időpont:

  • júni. 21-25. (5 nap) „kezdő”
  • júli. 6-10. (5 nap) „kezdő” - BETELT!
  • júli. 12–16. (5 nap) „ haladó”
  • júli. 19-23. (5 nap) „haladó”
  • juli. 26-30. (5 nap) „haladó”
  • aug. 2-6. (5 nap) „haladó”
  • aug. 9-13. (5 nap) „vegyes”

Árak:

  • 5 napos ár: 60 000 Ft
  • bejárós kétszeri étkezéssel 40 000 Ft.
  • csak ebéddel 35 000 Ft.
  • Az ár magában foglalja a programokat és a teljes ellátást (szállás ,napi háromszori étkezés). Testvéreknél 10 % kedvezmény!

Balatoni Kalandtábor

Helyszín: Révfülöp
Időpont:

  • 2021. június 27-július 02. - BETELT!?
  • 2021. július 04-09.
  • 2021. július 11-16.
  • 2021. július 18-23.
  • 2021. augusztus 01-06.
  • 2021. augusztus 08-13.

Árak:

  • 65 000 Ft, mely minden költséget tartalmaz.
  • Ha tesók együtt jönnek gyerekenként 5000 Ft testvérkedvezményt biztosítanak, illetve ha már táborozott itt a gyermek, akkor szintén 5000 Ft kedvezményt adnak.

Lovastábor Ópusztaszeren

Helyszín: Ópusztaszer

Időpont:

  • 2021. jún. 14. - jún. 19.
  • 2021. júl. 5. - júl. 10.
  • 2021. júl. 26. - júl. 31.

Árak: 60 000 Ft/fő

Vitorlás tábor a Velencei-tónál:

Helyszín: Gárdony

Időpont:

  • 2021. június 21. és augusztus 20. között folyamatosan vannak turnusok.

Árak:

  • A tábor ára bentlakóknak 75000 Ft,
  • bejáróknak 45000 Ft + 1550 Ft/nap az ebéd.

Zamárdi Sporttábor:

Helyszín: Zamárdi

Időpont:

  • 2021. jún. 28. - júl. 4.
  • 2021. júl. 5. - júl. 11.
  • 2021. júl. 12. - júl. 18.
  • 2021. júl. 26. - aug. 1

Árak: 54.900 Ft/turnus

Liget Napközi

Helyszín: Gyöngyösfalu

Időpont: június 21. - augusztus 19., hétfőtől péntekig naponta 07:30-tól 16:30-ig. Eső esetén is!

Árak:

  • 4400 Ft/gyermek/nap, amennyiben egy teljes hétig, azaz 5 napig táborozik a gyermek.
  • 5500 Ft/gyermek/nap, amennyiben egy-egy napra, de mindenképpen 5 napnál rövidebb ideig táborozik a gyermek.
  • Abban az esetben, ha egy gyermek egy nyári szezonban több részletben éri el az 5 nap táborozási időtartamot, máris jár a kedvezményes ár. Ebben az esetben a korábban 5500 Ft-os áron kifizetett 4 nap után az 5. napért nem kell fizetni, hiszen 5x4400 = 4x5500 = 22000,- Ft.
  • Liget Napközi kedvezményes ára környékbeli (Gyöngyösfalu, Lukácsháza, Nemescsó, Pusztacsó, Kőszegpaty, Gencsapáti, Perenye) lakosoknak: 5300 Ft/fő/nap,
  • heti kedvezmény: 4200 Ft/fő/nap (azoknak a gyermekeknek szól, akik hétfőtől péntekig a Liget Napköziben kalandoznak).
  • Az ebédrendelésnél alternatív, egyéni étkezési igényt (gluténmentes, laktózmentes) is ki tudunk elégíteni, kérjük ezt előre jelezzétek nekünk. Az egyéni kérésnél 250,- Ft felárat számolnak fel.

Pecatábor Deseda

Helyszín: Kaposvár

Időpont: 2021. jún. 21-től egészen augusztus 13-ig folyamatosan

Árak: A tábor ára 49000 forint/fő/hét, ami magában foglalja az ötszöri étkezést, a szakszerű felügyeletet, a változatos programokat. A gyerekek sapkát és pólót kapnak emlékbe, valamint a táborzáró horgászversenyen a legügyesebbek díjazásra kerülnek. Az etetőanyagot és a csalit, a szükséges horgászfelszereléseket teljes egészében a szervezők biztosítják. A szállás sátorban, tábori ágyakon lesz.

Felfedező tábor művészpalántáknak! - Minden napra egy mesterség

Helyszín: Kápolnásnyék

Időpont: 2021. jún. 21-től egészen augusztus 6-ig.

Árak:

  • 50 000 forint/fő, amely tartalmazza az étkezést, és a kurzus teljes anyagköltségét is.
  • Testvérek jelentkezése esetén 10% kedvezmény jár.

Vízisport és vitorlástábor Fonyódon

Helyszín: Fonyód

Időpont: július 5–től augusztus 20-ig.

Árak:

  • Új táborozó: 59 900 Ft/fő/turnus
  • Visszatérő táborozó kedvezményes turnus díja: 54 900 Ft/fő/turnus
  • Testvér, csoportos új táborozók kedvezményes turnus díja: 54 900 Ft/fő/turnus (2 főtől)
  • Visszatérő testvér, csoportos táborozók kedvezményes turnus díja: 50 900 Ft/fő/turnus (2 főtől)

Szörftábor Siófokon

Helyszín: Siófok

Időpont: június 15-től egészen augusztus 27-ig.

Árak:

  • A tábor ára (teljes ellátással): 95 000 Ft
  • A tábor ebéddel (szállás nélkül): 73 500 Ft
  • A tábor csak oktatással: 65 000 Ft

Összességében elmondható, hogy azok a szülők, akik idén nyáron táborba küldenék gyereküket, nem ússzák meg a költségeket 40 000 forint alatt. Így akkor is zsebbe kell nyúlni a szülőknek, ha a legolcsóbb tábort vagy napközit választják. Vidéki viszonylatban nézve, egy turnus a felsorolt lehetőségekből is igazán borsos összeget jelent. Ha ezt a nyár folyamán viszont többször kell igénybe vennünk, egy hónapra betervezett, több hetes tábor vagy napközis elfoglaltság akár több mint 100 000 foritnba is kerülhet.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

táborok

táboroztatás

nyári tábor

diákok

gyerekek

gyerektábor

gyermektábor

gyermektáborok

gyermektáborozás

körkép

megyei körkép

árak

tábor árak

táboroztatási árak