Újabb autópálya épül itthon: örülhetnek a Balatonra siető autósok

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Újabb autópálya épül itthon: örülhetnek a Balatonra siető autósok

Hamarosan várhatóan elfelejthetjük a balatonszentgyörgyi közlekedési dugókat a nyári szezonban, a 76-os számú főúton áthaladó forgalom korábban rengeteg bosszúságot okozott az ott élőknek. A személyautók mellett ugyanis több száz nehéz jármű, illetve kamion hajtott végig a településen. Többek között erre készült megoldási alternatívaként az M76-os gyorsforgalmi út, amely építésének második üteme jelenleg is zajlik. Az M76 gyorsforgalmi út Balatonszentgyörgy és az M7 autópálya közötti szakasza 5,6 kilométer, ebből 4 kilométert helyeztek már forgalomba. A HelloVidék most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szakembereit kérdezte többek között a jelenleg is zajló munkálatokról, a felmerülő nehézségekről és a kivitelezési határidőkről.

Tavaly elkészült az M76-os Balatonszentgyörgyöt és Holládot összekötő, 5,65 kilométeres déli szakasza, de megvan az M9-es Körmend és Zalaegerszeg közti, 28 kilométer hosszú nyomvonala is. Ez a tervek szerint része lesz majd az M9-es autópályának. Utóbbi tanulmányterve elkészült, miután lezajlott az erre kiírt közbeszerzési pályázat. Jelenleg is úgy tűnik, hogy a munkálatok előrehaladott állapotban vannak, annak ellenére, hogy a nyári szezonban igencsak megnövekedett a szakasz gépjármű forgalma.

Az M76-os gyorsforgalmi út összesen 34 kilométer hosszan és 2x2 sávon épül meg az M7-es és Zalaegerszeg között, ezzel bekapcsolva a zalai megyeszékhelyet az autópálya-rendszerbe. Az utat több ütemben építik. A balatonszentgyörgyi csomópontban aktuálisan az önkormányzat megbízásából történik munkavégzés.

Az M76-s gyorsforgalmi autóút első ütemét az M7 autópálya Hollád és Balatonszentgyörgy közötti csomópontjának az összekötése jelentette. Ezt az 5,65 kilométer hosszú szakaszt 2020. október 22-én forgalomba helyeztük. A második ütem a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti 3 kilométeres új nyomvonalat jelenti, ezen a rövid szakaszon összesen 11 hidat kell megépítünk, csomóponti csatlakozással a 76. számú főútra

– tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a HelloVidéket.

Az M76-os autóút már átadott első és második üteméhez összesen 20 darab műtárgy kivitelezési feladata is hozzátartozik. A NIF Zrt. közölte, hogy a műtárgyak az út nyomvonalába eső, nevükben szereplő „akadályok” áthidalására épültek, illetve épülnek.

Az M76 I. ütemén már elkészült műtárgyak:

  • M76 autóút 2+018,27 kilométer szelvényében felüljáró a Battyán-patak mederkorrekció, vadátjáró, földút felett;
  • Felüljáró a 7501 jelű út, a MÁV Budapest-Nagykanizsa és Balatonszentgyörgy-Ukk vasútvonal felett, a 76. számú főút korrekció és kerékpárút felett az M76 autóút 4+446,04 kilométer szelvényében;
  • Kerékpáros és gyalogos aluljáró a 7501 jelű út 0+130 kilométer szelvényében;
  • Kerékpáros és gyalogos felüljáró az M7 autópálya felett a kerékpárút 0+293,23 kilométer szelvényében;
  • Aluljáró a 75101 jelű út korrekciója alatt az M76 autóút 2+753,6 kilométer szelvényében;
  • M76 autóút 3+677,11 kilométer szelvényében aluljáró a vadátjáró alatt.

Az M76 II. ütemén folyamatban lévő műtárgyépítések:

  • Felüljáró a 7119 jelű út és kerékpárút felett az M76 autóút 6+056,53 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró kerékpárút (Balatoni Bringakör) felett M76 autóút 6+760 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró a Zala folyó felett az M76 autóút 7+131,88 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró a MÁV Balatonszentgyörgy-Tapolca-Ukk vasútvonal felett az M76 autóút 7+374,88 kilométer szelvényben;
  • Felüljáró a 71. számú főút korrekció felett az M76 autóút 7+580,07 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró a Zala folyó felett a 76. számú főút korrekció 0+491,10 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró a MÁV Balatonszentgyörgy-Tapolca-Ukk vasútvonal felett a 76. számú főút korrekció 0+685,61 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró vidraátjáró felett az M76 autóút 6+940 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró vidraátjáró felett az M76 autóút 7+092 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró vidraátjáró felett az M76 autóút 7+171 kilométer szelvényében;
  • Felüljáró vidraátjáró felett az M76 autóút 7+255 kilométer szelvényében.

A kivitelezési munkálatokat a Strabag AG és a Strabag Általános Építő Kft. konzorciuma végzi, a szakasz legnagyobb hídja pedig a Doka zsalu- és állvány eszközparkjának alkalmazásával épül. A szakembereknek ráadásul számos kihívással kellett és kell szembenéznie a kivitelezés során.

A még építés alatt lévő II. ütem területén sok közmű található, ezek közül a legjelentősebb egy 132 kilovoltos légvezetéket kiváltása volt, de két helyszínen nagy átmérőjű ivóvízvezetékeket is ki kellett váltani. A Balaton, Kis-Balaton, Zala-folyó közelsége miatt a talaj vizes, így a tervezés során jelentős figyelmet kellett szentelni a töltésalapozásnak, ezért a kivitelezés során a töltések alá kavicscölöpök készültek

– közölte kérdésünkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az M76 autóút II. ütemének szerződés szerinti befejezési határideje 2022. január 31-a. A tervek szerint ha a Zalaegerszeg-Körmend, illetve az M86-os Szombathelyt Körmenddel összekötő szakasz is elkészül, akkor egy nyugat-dunántúli gyorsforgalmi ív is kiépül majd. Ez utóbbi az M7-es autópálya balatonszentgyörgyi csomópontjától Zalaegerszegen, Körmenden, valamint Szombathelyen keresztül éri el Győrt. Addig azonban nem csak a kivitelezőknek, hanem az autósoknak is számos kihívással kell szembenézniük a területen.

A turisztikai szezonban a megnövekedett forgalomra tekintettel a tereléseket igyekszünk úgy ütemezni, szervezni, hogy az minél kevesebb kellemetlenséggel járjon a közlekedők számára. A 76. számú főút korrekciójának építése miatt jelenleg a Sármellék felé vezető 76. számú főúti szakaszon van érvényben félpályás terelés, jelzőlámpás forgalomirányítás mellett. Ez egy kisebb forgalmú szakasz, így ott nem alakulnak ki jelentős torlódások. Ezen a szakaszon folyamatosan számítani kell terelésre, mivel autóút ún. végcsomópontját - amely egy körforgalom lesz – itt alakítják majd ki

– vázolta az aktualitásokat a HelloVidéknek a NIF Zrt.

Az építési munkák során azonban az egyéb helyszíneken is folyamatosan számítani kell terelésekre: ezekkel kapcsolatban a közlekedők türelmét kérik.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

autópálya

balaton

gyorsforgalmi út

műtárgyak

m76 autóút

zalaegerszeg

balatonszentgyörgy

útépítés

útfejlesztés