Bőven van mit felfedezni Magyarországon: íme 7 rejtett tanösvény, amit még biztosan nem jártál be

HelloVidék   
  Megosztom
Bőven van mit felfedezni Magyarországon: íme 7 rejtett tanösvény, amit még biztosan nem jártál be

Idén nyáron már sokkal felszabadultabban kirándulhatunk, így a magyar tájak ismét várják, hogy felfedezzük őket. Azok, akik már unják a felkapott látnivalókat, új úti célokat keresnek, melyekhez nemzeti parkjaink kiváló lehetőségeket biztosítanak. Mivel Magyarországon ezeken a területeken számos tanösvényt létesítettek és tartanak fenn, érdemes mind a tíz parkban felkeresni őket, hiszen minden állomáson más és más érdekességgel találkozhatunk. Lássunk néhány érdekes tanösvényt, amit nem érdemes idén lehagyni a bakancslistánkról.

A tanösvény kijelölt, jelzéssel ellátott tematikus túraútvonal, amelyen állomáshelyekhez kötődően, tájékoztató táblák és/vagy kiadványok segítségével ismerhetők meg az érintett terület természeti értékei és kulturális öröksége. Bejárásuk különösen azok számára jelenthet élményt, akik önállóan, gyalogszerrel, hosszabb-rövidebb séta keretében szeretnék felfedezni, megismerni egy adott terület – a legtöbb esetben védett természeti terület – értékeit, érdekességeit, látnivalóit.

A nemzeti park igazgatóságok önállóan, vagy valamely természetvédelmi, természetjáró civil szervezettel közösen számos tanösvényt létesítettek és tartanak fenn. E túraútvonalak majdnem mindegyike nemzeti parkban, tájvédelmi körzetben vagy természetvédelmi területen vezet.

Tanösvényekben igazán gazdag Magyarország, hiszen közel 150 útvonallal büszkélkedhet. A teljes listát pedig megtaláljuk a nemzeti parkok hivatalos oldalán. Mi most ezekből válogattunk néhányat a teljesség igénye nélkül. Azok, akik kedvet kaptak a barangoláshoz, kicsit elvesznének a természetben, felfedeznének rejtett útvonalakat, azoknak most összegyűjtöttük hét olyan kevésbé ismert tanösvényt, melyek nem csak verőfényes napsütésben, de borongósabb, esős napokon is csodaszép látványt mutatnak. Lássuk őket!

Aggteleki Nemzeti Park

Szinva tanösvény

A tanösvény a Miskolc nyugati szélén lévő Herman Ottó Emlékparktól (a Bükki Nemzeti Park Keleti Kapuja) a Szeleta-tetőn át Felsőhámor fölött Lillafüredre vezet a piros sáv és piros négyzet jelzésű turistaút nyomvonalát követve. Az útvonal a Szinva-völgy, a Kis-fennsík és a Garadna-völgy legfontosabb természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. Az állomásokon a Szinva-patak mentén kialakult égeres, valamint a Molnár-sziklán lévő gyertyános tölgyes és mészkő-sziklagyep növény- és állatvilágát, valamint a terület karsztjelenségeit ismerhetik meg a látogatók. Megismerkedhetünk a Szeleta-zsombollyal, valamint a Szeleta-barlanggal, amely Magyarország egyik legfontosabb őskőkori (a paleolitikum Szeleta-kultúrájának) régészeti lelőhelye. A tanösvény egész évben szabadon látogatható, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igény szerint szakvezetést biztosít.

Balatoni Nemzeti Park

Lóczy gejzír-sétaút

A Lóczy Lajosról (1849-1920; geológus, geográfus, a Balaton kutatója) elnevezett „gejzír-sétaút” a Tihanyi-félsziget különleges táji és természeti értékeit, a táj földtörténeti múltjának látványos emlékeit és gazdag történelmének kultúrtörténeti értékeit egyaránt felfűzi egy összesen 18 km hosszú tematikus útvonalra, amely akár részletekben is bejárható. A Tihanyi-félszigeten hazánkban elsőként létesült tájvédelmi körzet. Napjainkban a terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Kiemelkedő természeti értékei miatt a területnek 2003-ban Európa Diplomát adományozott az Európa Tanács. A jelzett útvonal a Sajkodnál található Apáti-templomromtól indul, ahonnan a dombokon-hegyeken át a Gejzírmező és az Aranyház érintésével Tihany ősi településmagjába visz. Innen az ösvény az Óvár-tetőre kapaszkodik fel az ősi földvárhoz, majd a Barátlakások érintésével a hajóállomásnál ér véget. A 9 állomást érintő tanösvény bejárásához szakvezetés igényelhető a Balaton-felvidéki nemzeti Park Igazgatóságtól.

Bükki Nemzeti Park

Eresztvényi kőbányák

A fehér négyzetben átlós kék csíkkal jelzett körtúra-útvonal Salgóbányáról vezeti el az érdeklődőket a Medves-fennsík két felhagyott és rekultivált bányájához, a Kis-bányához és az Új-bányához. A Medves-fennsík a 2,4-2,2 millió évvel ezelőtti vulkanizmus során kialakult nógrád-gömöri bazaltvidék legszebb vulkáni takarója. A 12,8 négyzetkilométer területű rétegvulkáni felépítésű bazaltfennsíknak ma egy 7,8 km2-es része tartozik Magyarországhoz. A terület kialakulásának és felépítésének megfelelően a földtani tanösvényt bejárva az állomásokon a különböző kifejlődésű lávafolyásokról és vulkáni törmelékes kőzetekről (piroklasztitok) szerezhetünk ismereteket a tájékoztató táblák segítségével. Az útvonal kiindulópontja salgótarjáni 11/B jelzésű helyi autóbuszjárat salgóbányai végállomásánál található. A tanösvény egész évben szabadon látogatható. Igény szerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetést biztosít a bejáráshoz.

Duna-Dráva Nemzeti Park

Sötét-völgyi tanösvény

A tanösvény a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Szekszárd-Geresdi Tájegységben található. A 2004-ben kialakított tanösvény kb. 4 km hosszan, 9 állomáson, tájékoztató táblák segítségével kalauzolja végig a látogatókat a Sötét-völgy erdőin, jelzett turistautak nyomvonalát követve. Az egész környéket behálózzák a jelzett turistautak, ezért a tanösvény bejárását egy hosszabb, a Szekszárd-Geresdi-dombságon vezető gyalogtúra programjába is be lehet illeszteni. A Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai igény szerint, előzetes egyeztetést követően szakvezetést biztosítanak a tanösvény bejárásához.

Duna-Ipoly Nemzeti Park

Fóti-Somlyó tanösvény

A Budapesttől 25 km-re lévő Fóti-Somlyó valóságos hegy látszatát kelti a Gödöllői-dombvidék peremén. A 3500 m hosszú kör vonalvezetésű tanösvény a Fáy-présház mellől indul, s a lepkés állomásjelzést követve 2,5 óra alatt bejárható. A területtel való ismerkedést vezető füzet segíti, amelyből többek között megtudhatjuk, milyen különös helyre rakják tojásaikat a színpompás gyurgyalagok, megismerhetjük a területen élő szebbnél szebb lepkefajok életmódját, de arról is olvashatunk, hogyan kerültek ide tengeri kagylók, és hogy mik azok a “galagonyanyűvő” akciónapok. A túra során sajnos szomorú kép is fogadja a látogatót: a terepjáró autósok, terepmotorosok és hegyi kerékpárosok nem kímélik a területet, járműveikkel szinte legyalulják az érzékeny hegyoldalt, több ritka faj kipusztulását okozva ezzel. Természetvédelmi őreink minden törvényes eszközt bevetnek, hogy megfékezzék az értelmetlen pusztítást. A füzet végén található rejtvényt érdemes kitölteni és bedobni a Fáy-présháznál lévő gyűjtőládába. A helyes megfejtőkre értékes nyeremények várnak.

Hortobágyi Nemzeti Park

Szálkahalmi tanösvény

A tanösvény látogatása során egy átfogó keresztmetszetet kapunk a Hortobágyi Nemzeti Parkban található legjellemzőbb szikes pusztai élőhelyekről és a jellegzetes talajfelszíni formákról. A tanösvény kiinduló állomása és egyben névadója, a Szálka-halom nevű kurgán, melyet a Honfoglalás kora előtt itt élt nomád, pusztai népek építettek. A Hortobágy szikeseire jellemző összes növénytársulás megfigyelhető itt. Bejárható gyalogosan. Megközelítése a 33-as főút mentén a 79. kilométerkőnél.

Őrségi Nemzeti Park

Ság-hegyi geológiai tanösvény

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Sághegyi Tájvédelmi Körzetben található tanösvény a bazaltból és bazalttufából felépülő tanúhegy földtani és felszínalaktani értékeit, a hegy tömegét kialakító vulkáni működés különböző fázisainak jellegzetes, jól tanulmányozható nyomait mutatja be tájékoztató táblák segítségével. Az egész évben szabadon látogatható tanösvény bejárásához az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai előzetesen jelzett igény szerint szakvezetést biztosítanak. A tanösvény bejárását érdemes összekötni a szintén a Ság-hegyen található, a terület élővilágát bemutató tanösvény meglátogatásával.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

utazás

utazás belföldön

belföldi kirándulás

belföldi utazás

belföldi turizmus

kirándulás

túrázás

tanösvény

tanösvények

nemzeti parkok