Túlélő mesél a pokoli tragédia részleteiről: durrdefekt okozta a szörnyű balesetet

HelloVidék   
  Megosztom
Túlélő mesél a pokoli tragédia részleteiről: durrdefekt okozta a szörnyű balesetet

Hajnali öt óra volt, amikor a Horvátországból hazafelé tartó jármű szalagkorlátnak ütközött és felborult. A busz fedélzetén rögtön kitört a pánik. Az utasok kétségbeesve kiabáltak segítségért. Volt, aki a kitört hátsó ablakon keresztül mászott ki, másokat az első szélvédőn mentettek ki. Többen elhaladtak mellettük, de eltelt kis idő, mire megérkezett a segítség.

A Blikk és a Bors egyaránt arról ír, hogy vasárnap hajnalban az M7-es pillérének durrdefekt miatt ütközött a busz. A Blikknek egy utas – aki a nővérével túlélte a balesetet – azt mondta, nem a sofőr hibázott, írja a 24.hu.

Tíz percenként sírok, mert állandóan újraélem, ami történt – folytatta Nóri. – Végtag nélküli embereket láttam, keservesen síró utasokat. Láttam azokat, akik szörnyethaltak. Mások a fájdalomtól üvöltve húzták ki a roncsok közül a sérült társainkat. Az autósok eleinte nem álltak meg, hogy segítsenek, pedig látták, hogy bajban vagyunk

- mondta el a túlélő a Blikknek.

Nóri szerint, miután az utasok lemásztak egymásról, a hátsó ablakon át botorkált ki a buszból. Közben látott egy idős házaspárt, akik jajgatva kértek segítséget, mert mindketten beszorultak az ülések közé, ahonnan nem lehetett kiszabadítani őket. Sajnos volt, aki rájuk lépett menekülés közben.

Nem a sofőr volt a hibás. Durrdefektet kaptunk, és kivédhetetlen volt, ami történt

– nyilatkozta a Blikknek Nóri, aki a nővérével, Krisztával utasként ült a halálbuszon.

A lány szerint a baleset után még percek teltek el úgy, hogy egy autó sem állt meg. A padlón folyt az üzemanyag, ezért attól tartott, hogy az felgyullad, és mind meghalnak.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, de a Bors is úgy tudja, defekt okozta a tragédiát. Fia szerint az elhunyt buszvezető nem aludt el, a baleset előtt 15-30 perccel álltak meg pihenni Balatonlellénél, hogy leválthassa a társát, aki túlélte a balesetet, de édesanyja életét vesztette. A férfi a horvát túrával ajándékozta meg az asszonyt 70. születésnapjára.

A buszon 56-an utaztak, nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg. Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán fejezte ki részvétét az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

buszbaleset

tragédia

haláleset

durrdefekt

m7-es autópálya

autóbusz

autópálya