Kiadták a figyelmeztetést: ezekben a megyékben kell ónos esőre számítani

HelloVidék   
  Megosztom
Kiadták a figyelmeztetést: ezekben a megyékben kell ónos esőre számítani

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, szerda este várhatóan eléri a nyugati tájakat az érkező mediterrán ciklon csapadékzónája, amelyből az éjféli órákig bezárólag a nyugati, északnyugati határvidéken lepel - 2 cm (a Soproni- és a Kőszegi-hegységben akár ennél több) friss hó hullhat.

Mint azt írták, szerda reggel a ködfoltok feloszlását követően délelőtt még napos idő lesz, majd délután egy szakadozott keskeny felhősáv vonul nyugatról kelet felé, azonban határozottan majd este növekszik, vastagszik a felhőzet nyugat felől.

A délire, délkeletire forduló szél elsősorban a Dunántúlon sokfelé megélénkül, a Fertő környékén, illetve a Bakonyban erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

időjárás

időjárás előrejelzés

időjárás-változás

eső

ónos eső

havazás

havas eső