Elkezdődött a 13-as út aszfaltozása: mutatjuk, hol és meddig számíthatunk torlódásokra

MTI   
  Megosztom
Elkezdődött a 13-as út aszfaltozása: mutatjuk, hol és meddig számíthatunk torlódásokra

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkezdte a 13-as főút 5,5 kilométeres szakaszának felújítását a komáromi körforgalom és az M1-es autópálya között - közölte a társaság kommunikációs osztályvezetője.

Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint a 1,4 milliárd forintból megvalósuló beruházás július közepéig torlódásokat és megnövekedett menetidőt jelent a közlekedőknek. A munkaterület az autópálya fel- és lehajtó ágak főúti csomópontjait is tartalmazza.

Itt működik többek között a gyógyszergyártó Mylan,a BYD elektromosbusz gyára, a hálózati eszközöket előállító Cloud Network Technology, az Alumetal, valamint a dél-koreai SK Battery és SK ON, illetve az autóipari Kayser.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

komárom

13-as főút

útfelújítás

útfelújítások

körforgalom

m1

m1-es autópálya