Ez lehet a jövő nagy slágere itthon: tömegek keresik ezeket a szálláshelyeket

HelloVidék   
  Megosztom
Ez lehet a jövő nagy slágere itthon: tömegek keresik ezeket a szálláshelyeket

A járványhelyzet alatt megváltozott a szálláskeresők igénye: a szakemberek szerint sokkal inkább előtérbe került az elvonulás lehetősége, a kényelem, pihenés, mint a korábbi időszakokban. Ezekre az igényekre pedig rengeteg vidéki szálláshely reagált is. A pandémia alatt rendkívül népszerűek lettek például azok az erdei faházak, ahol nem kell lemondanunk a kényelemről, sőt egyenesen luxuskörülményekkel várnak ránk. A felszereltségek között például kiemelkedő helyen szerepel a dézsafürdő és a jacuzzi is. Persze a luxust és az extrákat meg kell fizetni, ez nyilván a legtöbb szálláshely esetben egészen magas árakat jelent. Cikkünkben most annak jártunk utána, milyen áron kínálják a vidéki vendégházak szállásaikat, ha kifejezetten dézsafürdős pihenést keresünk. Mutatjuk, mennyibe kerülnek a szállások három napra, két estére, két felnőtt és két gyermek számára.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerin, az ország kereskedelmi szálláshelyein (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 2021-ben 15 millió vendégéjszakát töltöttek a vendégek, 11%-kal többet, mint 2020-ban, de a 2019. évinél 52%-kal kevesebbet. A teljesítményt számottevően visszafogták az év első felét jellemző járványügyi korlátozások. Az utolsó negyedévben a csökkenés mértéke 37% volt a két évvel korábbi szinthez viszonyítva.

Az év egészében Budapest szálláshelyein esett vissza legerősebben (70%-kal) a vendégéjszakák száma 2019-hez képest, míg a legenyhébb (21–31%-os) csökkenés kisebb vendégforgalmú megyékben (Csongrád-Csanád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) történt.

2021-ben a teljes vendégforgalom 69%-át lefedő belföldivendég-éjszakák száma 33%-kal maradt el a 2019. évitől, a külföldivendég-éjszakáké 70%-kal. Komárom-Esztergom és Nógrád megye kivételével mindenhol a külföldi vendégek forgalmában mutatkozott jelentősebb csökkenés.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 290 milliárd forint volt 2021-ben, folyó áron 48%-kal kevesebb, mint 2019-ben. A szállásdíjból, a vendéglátásból és az egyéb szolgáltatásokból származó bevételek összege egyaránt hasonló mértékben csökkent.

Mit mutatnak a 2022-es adatok?

A KSH adatai szerint a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken1 (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások miatti alacsony bázis következtében – 2022. áprilisban csaknem öt és félszeresére nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva, azonban 20%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. áprilisi értéktől. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma közel kilenc és félszeresére emelkedett, de még így is 35%-kal kevesebb volt a 2019. azonos időszakinál.

2022. áprilisban az előző év azonos hónapjához képest:

  • A belföldi vendégek száma több mint hét és félszeresére, a vendégéjszakáké csaknem öt és félszeresére növekedett. A vendégek száma 384 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 844 ezer volt. Az éjszakák 76%-át szállodákban töltötték, számuk az egy évvel korábbihoz viszonyítva hétszeresére emelkedett. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a forgalom 2,4-, illetve 2,9-szeresére nőtt a tavaly áprilisihoz képest. A legnépszerűbb turisztikai régiók a Balaton és a Budapest–Közép-Duna-vidék voltak, ahol a belföldivendég-éjszakák 22, illetve 17%-át regisztrálták.
  • A külföldi vendégek száma több mint tizenkétszeresére, a vendégéjszakáké közel kilenc és félszeresére emelkedett. A szálláshelyekre érkezett 313 ezer vendég összesen 822 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégéjszakák 84%-át szállodában töltötték, ez több mint tizenegyszeres bővülés 2021 áprilisához mérten. A legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest–Közép-Duna-vidék volt, ott a külföldivendég-éjszakák 64%-át regisztrálták.

Megváltoztak az igények is

A járványhelyzet óta jelentősen megnőtt az érdeklődés a különálló házak iránt az előző évekhez képest, erre pedig reagált a piac is: nagyon sok új szereplő jelent meg, egyre nő a kiadó vendégházak száma. Újdonság az is, hogy a legtöbben wellness eszközökkel, péládul szaunával, jacuzzival, dézsafürdővel felszerelt házakat keresnek. Éppen ezért most megnéztük, hogy mennyibe kerülnek azok a szállások, melyek dézsafürdővel rendelkeznek.

Erdei Kisház Noszvaj

A szálláshelyet tekintve akár az egész házat lefoglalhatjuk, így családunk körében tölthetjük a pihenést. A felszereltséget nézve találunk itt fatüzelésű és erdei dézsát is, borospincét, a lakásban van playstation/Netflix sarok, panoráma-finn és infraszauna, trekking kerékpárok.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Erdei Kisház Noszvaj (@erdeikishaz) által megosztott bejegyzés

Őrségi Csónakház Hegyhátszentjakab

Vas megye szíve az Őrség, és ennek a vadregényes tájnak csücskében bújik meg árnyas bükkösökkel szegélyezve a kristálytiszta vizű Vadása-tó. Nem véletlenül szerettek bele a házigazdák ebbe a csendes, mégis rengeteg lehetőséget rejtő környékbe. Amit a szállásról tudni érdemes: a vendégeknek minden olyan dolgot biztosítottak, amivel pihenésüket maximális kényelemben tölthetik. Amit fontos kiemelni: teljesen felszerelt konyha, gépekkel, kávéfőzővel, vízforralóval, kenyérpirítóval. Extra kényelmes designszobák, kiváló minőségű matracokkal, ágyneművel. Grill, grilleszközök és tűzrakóhely, függőágy, pihenőágyak. Társasjátékok, kártyák, könyvek. Kerti játékok. Illetve 2 db SUP (stand up paddleboard), amivel a Vadásán "szörfölhetnek" a vendégek.

Kishosszúrét Vendégház Pécsvárad

A vendégház egy 30 hektáros, saját tóval rendelkező, különleges juhfajták tenyésztésével foglalkozó birtokon található. A halastavon kizárólag a vendégház lakói csábulhatnak el egy kis sporthorgászatra! Aki az állatok közelségére vágyik, a ritka juhok mellett, vaddisznók és lovak látványában gyönyörködhet. A kultúra fővárosától, Pécstől 20-km-re, a Zengő hegy panorámájával, az ezeréves Pécsváradon, egy csodaszép tanyán található a Kishosszúrét Vendégház. A konyhák jól felszereltek, a tágas nappalik rengeteg ablakkal alkalmat adnak egy jó beszélgetésre. Külön épületben, fedett teraszon egy fűthető fadézsa, zárt helységben 6 személyes jakuzzi és infraszauna várja, hogy kényeztethesse a vendégeket. Minden szobához tartozik fürdőszoba, minden szobában klíma található, esősebb napokon az ingyenes wi-fink segíti a pihenést. A vendégház kertjében tűzrakóhely, grillezési lehetőség. Gyermekeknek 2 év alatt ingyenes, amennyiben a gyermek a szülőkkel egy ágyban/szobában alszik.

KicsiKék Vendégház Mátrafüred

Árakat nézve a következőkre kell számítani:

Minimum díj: 44.000- Ft/ éj (ez 2 főig érvényes)

  • 3 fő: 19.800- Ft/ fő / éj
  • 4 fő: 17.600- Ft/ fő / éj
  • 5 fő: 15.400- Ft/ fő / éj
  • 6 fő: 13.200- Ft/ fő / éj

A gyermekek szállásdíja 6 éves korig a felnőtt díj 50 %-a. A ház minimum 2 éjszakára bérelhető. A kisállatok díja 5.000 ft / éj / kisállat. Foglalni a szállásdíj 50 %-ának átutalásával lehet. A fennmaradó összeget legkésőbb az érkezést megelőző napon kell átutalni, vagy a helyszínen érkezéskor készpénzben kifizetni. A kiemelt időszakokban ettől eltérő, egyedi díjszabást állapítunk meg. OTP és K&H SZÉP kártya elfogadóhely.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

dézsa

dézsafürdő

szálláshely

szálláshely adatok

szálláshelyek

ksh

belföldi turizmus

belföldi utazás

vidéki vendégházak

vendégház

családi nyaralás