Súlyos hiány a hazai bringaboltokban: egyes kerékpárokra, alkatrészekre 6-8 hónapot kell várni

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Súlyos hiány a hazai bringaboltokban: egyes kerékpárokra, alkatrészekre 6-8 hónapot kell várni

A pandémiás helyzet miatt az elmúlt több mint 2 évben jelentősen megugrott azoknak a száma, akik kerékpáros túrákra indultak. Kíváncsiak voltunk rá, a járványhelyzetet követően mennyire maradt vidéken népszerű mozgásforma a kerékpározás, és vajon milyen hatással van az egészségre ez a sportág, ezért felkerestünk 2 túravezetőt, osszák meg velünk tapasztalataikat.

Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia programvezetője elmondta,

A kerékpározásnak számos pozitív egészségre gyakorolt hatása van: a mindennapi sporttevékenység jó hatással van a szív-és érrendszerre, segít csökkenteni a stresszt és szorongást. A depresszió kialakulásának kockázatát csökkenti, valamint a fennálló depresszió leküzdésében is segít. Hatással van a memóriára és elősegíti a kreatív gondolkodást. Már 30 percnyi bringázás fejleszti a memóriát, gondolkodást és a tervezési készségeket. Aki rendszeresen kerékpározik, sokkal produktívabban tud teljesíteni munkahelyén.

A kerékpározás elsősorban az alsótest izmait mozgatja meg, de a test stabilitásához a hát- és hasizmokat is mozgósítja, továbbá a karizmoknak is jut némi szerep a felsőtest megtartásában. Minden eredményt el lehet rontani egy rosszul kiválasztott, rossz méretű és beállítottságú kerékpárral.

Alapvetően ahova vonattal el lehet jutni, azt a desztinációt egyszerű megközelíteni a kerékpáros turistának. A vonatokon többségén szállítható kerékpár, bár nem mindegyiken van erre dedikált rész. A nyári időszakban a MÁV a kiemelt kerékpáros desztinációk (Balaton, Tisza-tó) esetében igyekszik növelni a szállítókapacitást, de azért azt tudni kell, hogy az ezzel együtt is véges. A buszok esetében a legszűkebb a kapacitás.

Fehér Attila, az A+A Cycling tulajdonosa szerint a járvány hatására egyértelműen emelkedett a " legálisan" űzhető sportok népszerűsége. A legalitás mellett természetesen fontos az "egészségügyi" biztonság is. Urbánus környezetben a tömegközlekedés kiváltása is szempont volt akkor, amikor valaki a kerékpár mellett döntött pl. az autóbusszal szemben. Szemmel láthatóan sok új kerékpár jelent meg az utakon, ezek zömében MTB és trekking bicajok, valamint a városokban a klasszikus "városi" (kosaras) kivitelek. Az országúti ("verseny") kerékpárok piaca is felpezsdült, igaz ez az új értékesítésekre illetve a használt kerékpárok piacára is.

A kerékpározáshoz köthető kiegészítők piaca Magyarországon is világszínvonalú termékek (ruházat, sisakok, étrendkiegészítők stb.) elérését teszi lehetővé. Természetesen a kedvelt útvonalakon " ráépül" a bicajra még a vendéglátás is, és egyre több helyen találkozhatunk szerviz pontokkal. Ezek azért is fontosak, mert a kerékpár kültéri sport, ezért sokkal több "támogatást" (elsősorban technikai támogatást igényel), mint a beltérben űzhető, biztonságosabb sportágak. Amennyiben az erre épülő vállalkozások fent tudnak maradni, a kevésbé bátor, műszakilag képzetlen rider-ek is útnak mernek indulni, mert útközben is számíthatnak "technical support"-ra.

A kerékpárgyártók nem voltak felkészülve (hogy is lehettek volna) a pandémia okozta keresletnövekedésre. A megnövekedett igények természetesen jelentkeztek az alkatrész ellátás területén is, ezek hatása máig érzékelhető. Keresettebb kerékpárokra akár 6-8 hónapot is kell várni jelenleg, bizonyos alkatrészek (pl a japán Shimano termékei) csak nagy nehézségek árán szerezhetők be.

A kerékpárutak újraértelmezése mindenképpen alap kell, hogy legyen. A Balaton körül a korábban tulajdonos önkormányzatok szinte 100%-ban elhanyagolták ezen utakat. Miután az állam visszavette ezeket, bizonyos helyeken gyakorlatilag tökéletesen kivitelezett formában újultak meg ezen utak, ez inkább a déli parton látható. Az északi part ebből a szempontból mostoha gyerek: a frekventált Szigliget, Balatonfüred, Tihany a kerékpárutak állapotát tekintve katasztrófa. Ez a helyzet veszélyes, egyáltalán nem biztonságos közlekedni ezeken a részeken. A déli oldalon pl. Zamárdi, Balatonföldvár tökéletes.

Tapasztalatai szerint vidéken nem mindenhol szeretik a kerékpáros túrákat.A falvakban egyáltalán nincs jelen ez a sporttevékenység, a kisebb (10.000 fős) településeken sem látható igazán. A közepes városokban (pl. Keszthely) egy értelmes céllal és persze sport értékkel bíró túrára már össze lehet hozni akár 100-150 embert is. Ilyen volt pl. a Giro szakaszok bejárása a közelmúltban.

Túrázási céllal az ország nyugati felén bárhova el lehet jutni tömegközlekedéssel (vonattal). A két országrész lefedettsége hasonló ebből a szempontból, talán egy kicsit kevésbé sűrű az Alföldön a vasúthálózat, de a népszerűbb keleti országrészek elérhetők azért vonattal. Az más kérdés, hogy az eljutási idő pl. az északkeleti országrészek esetében Budapest felől magasabb lehet, mint pl. a legnyugatibb területek esetében. A vonatok tiszták, kényelmesek és gyorsak. A kerékpárjegy megvásárlása nem jelent különösebb anyagi terhet.

Kovács Anita, az A+A Cycling tulajdonosa a kerékpározás egy vitathatatlan “hozadékáról” is beszélt:

Ez pedig nem más, mint a közösségi kapcsolatok kialakulása ,erősödése és a közlekedési morál javulása. A kerékpár kialakításából fakadóan egy “nyitott”, relatíve kis sebességgel haladó közlekedési eszköz.. Ebből következően használója direkt kapcsolatban marad az őt körülvevő környezettel, az emberekkel. Ez a direkt kapcsolat megmarad a természetes és az épített környezettel is. Kétségtelen az is, hogy a kerékpáros infrastruktúra megvalósítása sokkal kevésbé terheli feszültséggel az érintett lakókörnyezetet mint az autós beruházások, fejlesztések.

Talán csak egy esetet idézhetünk fel, ahol a lakók ill. üdülőtulajdonosok tiltakoztak és tiltakoznak ma is a kerékpárút ellen , ez Balatonszepezd,Viriusz-telep. Végezetül oszlassunk el egy tévhitet! Az autó használók gyorsabban és szabadabban közlekednek, de ez csak egy látszólagos előny. Az autó fenntartása néha aránytalanul nagy terheket ró tulajdonosára, mindez időt és pénzt igényel. Ezt a pénzt meg kell keresni, akár a szabadidő rovására is. Látjuk tehát, hogy az autó-kerékpár összevetés sokkal bonyolultabb annál, mint sem az elsőre látszik.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kerékpározás

kerékpárok

biciklizés

túravezetők

közlekedés

bringaakadémia